Több lett az eladó lakás, de eltűntek a vevők

Egyre több ingatlanfejlesztés érik be, de lanyhul az érdeklődés. Van, ahol több mint kétszeres az új lakások felára a régiekhez képest.

  • HVG

Egy év alatt 6 százalékkal több lett a lakáshirdetés, de a kereslet 47 százalékkal csökkent – írja saját adataira hivatkozva az OTP tulajdonában álló lakáshirdetési portál, a zenga.hu. Földrajzilag nagyok az eltérések: Budapesten például 25 százalékos volt a bővülés – a sok fejlesztés és az Otthon Start hatása miatt is –, és ez nem csoda, hiszen az új lakóingatlanok 54 százalékát Budapesten és Pest megyében hirdetik.

A fővároson és környékén kívül Somogy, Veszprém, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, Csongrád, Fejér, Bács-Kiskun és Baranya megyében éri el az ezres nagyságrendet az eladásra kínált új lakások száma. A másik véglet Békés, Nógrád és Tolna, amelyek együttesen is csak kevesebb mint 1 százalékát adják az országos kínálatnak.

A keresleti oldalon ezzel ellentétes folyamat látható. Éves összevetésben mindössze három megyében – Békésben, Jász-Nagykun-Szolnokban és Tolnában – nőtt az érdeklődések száma, de az országos keresletből alacsony a részesedésük. A kereslet mérséklődésében szerepet játszik a tavalyi jelentős áremelkedés miatt romló megfizethetőség, a befektetői aktivitás visszaesése és az Otthon Start által előrehozott vásárlások kifutása is – idézték Futó Péter elemzési vezetőt.

A területi különbségek nemcsak a fejlesztések elhelyezkedésében, de az új lakások használtakhoz képesti felárában is jelentősek. Míg az eleve drágább térségekben – Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében – az új lakások 25-30 százalékkal drágábbak, mint a használtak, az olcsóbb területeken – Békésben, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Jász-Nagykun-Szolnokban és Nógrádban – akár 130 százalék is lehet a különbség, vagyis 

egy új lakás több mint kétszer annyiba kerülhet, mint egy azonos méretű használt.

zenga.hu

Ezt az magyarázza, hogy az új építésű kínálat minősége a szigorú előírások miatt minden megyében hasonló, ezért azok áraiban sincsenek akkora eltérések, mint a használt lakóingatlanok között.

Kivételt jelentenek a Balatonnal határos megyék: Somogy és Veszprém esetében például az összehasonlítást torzítja, hogy az új kínálat jelentős része a Balaton közelében koncentrálódik, ahol az árszint jóval magasabb a megyei átlagnál.

Mit kaphatunk 50 millióért? 

  • Budapesten átlagosan egy 27 négyzetméteres,
  • Békésben viszont 65, 
  • Nógrádban pedig 64 négyzetméteres új ingatlan jöhet ki belőle.

Mire számíthatunk?

Az építési engedélyek és a folyamatban lévő fejlesztések száma alapján 2027-ben tovább bővülhet az új lakások kínálata. A fejlesztések jövője szempontjából azonban meghatározó lehet az 5 százalékos lakásáfa sorsa. A jelenlegi szabályok szerint a kedvezmény csak azoknál a projekteknél alkalmazható, amelyek 2026 végéig megszerzik az építési engedélyt. Ha ezt a határidőt nem hosszabbítják meg, és az új projektekre ismét a 27 százalékos áfa lesz érvényes, az jelentősen visszafogná a következő évek fejlesztési volumenét – írták.

Nyitóképünkön egy ferencvárosi lakásépítés. Fotó: HVG / Veres Viktor

Hozzászólások