Fizetések: sokan, de a korábbinál jóval kevesebben vannak mínuszban

Bár a bérek jelentős növekedést mutatnak, még mindig számottevő azoknak az aránya, akiknek reálértéken csökkent a fizetésük. Van azért jó hír is.

Tempós növekedésről tanúskodnak a legfrissebb béradatok: idén augusztusra a mediánbér bruttója 8,5, a nettója pedig majdnem 10 százalékkal nőtt egy év alatt, 611 ezer, illetve 433 ezer forintra. A nettó reálbérek pedig közel 9 százalékkal nőttek. A mediánérték azért fontos, mert megmutatja, hol húzódik a keresetek középértéke: a dolgozók fele ennél többet, a másik fele pedig kevesebbet keres, így az átlagbérhez képest más képet mutat.

A bruttó keresetek augusztusi dinamikájához képest a nettó béreknél látható komolyabb emelkedés a januártól bevezetett magasabb összegű családi kedvezménnyel, illetve a 2 és 3 gyerekes anyák szja-mentességével, továbbá a 30 év alatti anyák adókedvezményével magyarázható.

Idén tehát jelentős emelkedőn vannak a keresetek, ám a részletes statisztikák szerint azért árnyaltabb a kép. Az augusztusi bérstatisztika előtt pár nappal jelent meg a KSH másik részletes adatsora, amelyből kiderül, mekkora a reálértéket nézve csökkenést elkönyvelő magánszemélyek aránya, valamint az is, hogy a többiek milyen mértékű reálbér-növekedést értek el.

Ezek a részletes adatok csak az első félévre vonatkoznak, de a nagyságrendeket jól tükrözik. A rossz hír, hogy még mindig jelentős, 19 százalékos azoknak az aránya, akik reálbércsökkenéssel szembesültek az idén. Ugyanakkor ez jelentős javulást jelent éves távlatban, 2025 első félévében ugyanis majdnem 33 százalékos volt ez az érték.

Vagyis a múlt év első hat hónapjában a dolgozók harmadának csökkent a reálbére, ez az idén csak az ötödükre volt igaz.

Négyötöd van pluszban

Ebből az is következik, hogy közel 81 százalékuknak nőtt a reálbére. A javulás nem csupán abban mutatkozik meg, hogy kevesebben szenvedtek el reálkereset-csökkenést, hanem abban is, hogy jelentősen megnőtt az érdemi fizetésnövekedést elérők aránya. Míg 2025 első hat hónapjában a magánszemélyek 39,6 százalékának emelkedett legalább 5 százalékkal a nettó reálkeresete, 2026 azonos időszakában már több mint 66 százalékuk került ebbe a sávba. A 15 százalékos vagy annál nagyobb reálkereset-növekedést elérők aránya 18-ról közel 32 százalékra emelkedett.

Stiller Ákos

Különösen látványos az elmozdulás a nagyobb keresetnövekedést elérők körében. A legalább 25 százalékos reálkereset-emelkedést elérők aránya egy év alatt 8,9-ről 19,4 százalékra nőtt, ami a vizsgált hét év legmagasabb értéke. Ezen belül az 50 százalékos vagy annál nagyobb reálkereset-növekedést elérők aránya 2,7-ről 7,3 százalékra ugrott, ami szintén rekordszintet jelent a vizsgált időszakot nézve.

Hosszabb távon nézve az adatokat az is látszik, hogy a nettó reálbérek eloszlása jelentősen ingadozott az elmúlt években. A legrosszabb 2023 első féléve volt, amikor az extrém inflációs környezetben a magánszemélyek 74 százalékának csökkent a nettó reálkeresete. Ezt 2024-ben látványos fordulat követte: a csökkenést elszenvedők aránya 19,9 százalékra esett, majd 2025-ben ismét közel 33 százalékra emelkedett.

Összességében a reálkeresetek alakulása kedvezőnek mondható. Az már egy másik kérdés, hogy a gazdasági fejlődés, a versenyképesség fokozása érdekében a fizetések emelkedésének párosulnia kell a termelékenység növekedésével is. Ebben pedig, ahogy arról egy korábbi infografikás anyagban már a HVG beszámolt, Magyarország még nem áll túl jól a régiós és uniós mezőnyben.

Nyitókép: HVG / Dudás Szabolcs

Hozzászólások