Amikor embereket kérdezek arról, miért kedvelik egyes ismerőseiket jobban másoknál, a legkülönfélébb válaszokat kapom. A legtöbbször azt mondják, hogy olyan embereket szeretnek, akiknek a meggyőződésük és érdeklődési körük hasonló az övékhez, akik olyan készségekkel vagy képességekkel rendelkeznek, amelyek hasznosak számunkra; akik kellemes vagy csodálatra méltó tulajdonságokkal rendelkeznek, például szépek, bájosak, szellemesek, hűségesek, őszinték és kedvesek; és akik viszontszeretik őket.

Ezek abszolút észszerű okok. És összecsengenek azokkal a tanácsokkal, amelyeket Dale Carnegie is felhozott ijesztően manipulatív címet viselő könyvében: Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket. Úgy tűnik, hogy ez a személyközi kapcsolatok receptkönyve pontosan az volt, amit az emberek kerestek. A mű először 1937-ben jelent meg, azóta is töretlenül kiadják, és minden idők egyik legnagyobb bestsellerének bizonyult.

És nincs semmi meglepő ebben. Az emberek szeretnének tartozni valahová, szeretnék fontosnak érezni magukat − és vágynak mások szeretetére. A középiskolások körében évtizedek óta végzett felmérések azt támasztják alá, hogy leginkább azzal törődnek, hogy mások mit gondolnak róluk – és a leghőbb vágyuk az, hogy mások jobban szeressék őket. Leginkább serdülőkorban aggódnak emiatt a kamaszok, amikor a kortárscsoport óriási jelentőséget kap. Az egész világon keresik azt a varázsreceptet, amely segítségével mások megszeretnek minket. Nem véletlen, hogy Dale Carnegie könyvét 35 nyelvre fordították le, és még ma is világszerte olvassák.

Carnegie tanácsa egyszerű volt: ha azt akarjuk, hogy az emberek kedveljenek, legyünk kedvesek, színleljük, hogy kedveljük őket, színleljük, hogy érdekelnek a dolgok, amelyek őket érdeklik, halmozzuk el a másikat dicséretekkel, viselkedjünk udvariasan, ne kritizáljunk – és mindenképpen mondjuk ki a másik nevét, amilyen gyakran csak lehet, mert „az átlagembert jobban érdekli a saját neve, mint a világ összes többi neve együttvéve”.

De valóban hatékonyak ezek a módszerek?

Bizonyos mértékig igen − legalábbis az ismerkedés korai szakaszában. Laboratóriumi kísérletek azt mutatják, hogy …

• jobban kedveljük a kellemes embereket, mint a kellemetlen tulajdonságokkal rendelkezőket;
• jobban kedveljük azokat, akik egyetértenek velünk, mint azokat, akik nem;
• jobban szeretjük azokat, akik kedvelnek minket, mint azokat, akik nem;
• jobban kedveljük azokat, akik együttműködnek velünk, mint azokat, akik versenyeznek velünk;
• jobban kedveljük azokat, akik dicsérnek, mint azokat, akik kritizálnak minket.

A vonzalom ezen részeit egyetlen átfogó általánosításba belesűríthetjük: azokat az embereket kedveljük, akiknek a viselkedése minimális költséggel maximális jutalmat hoz a számunkra. Általánosságban tehát kijelenthetjük, hogy azokat az embereket kedveljük, akik valamilyen módon jó érzést okoznak nekünk. De vajon ezeken a szeretetünket kiváltó és meglehetősen nyilvánvaló okokon túl mi vonzza az embereket egymáshoz?

A társas lény

HVG Könyvek

John Thibaut és Harold Kelley már régen felállította azt a tézist, hogy egy személy baráti vagy párkapcsolati értékét részben úgy számoljuk ki, hogy összehasonlítjuk azt, amit ő nyújt nekünk azzal, amit más potenciális barátoktól vagy egy másik szerelmi társtól kaphatunk. Röviden, a vonzódást részben az alternatívák összehasonlítási szintje határozza meg. Max kedves srác, de Roger még aranyosabb, iskolázottabb, ráadásul közelebb lakik hozzám. Ha úgy gondolom, hogy elég vonzó vagyok ahhoz, hogy elnyerjem Roger tetszését vagy barátságát, akkor Max máris kevésbé vonzó a szememben.

A kapcsolatok azonban nem mindig ilyen egyszerűek, és nem mindig lehet elvégezni esetükben a költség-haszon számítást. Az emberek szeretik jól érezni magukat, de akadnak más indítékaik is, és a hosszú távú barátságok és párkapcsolatok többről szólnak, mint arról, hogy az adott pillanatban a két fél boldoggá tegye egymást. Ezért a vonzalom esetében alkalmazott jutalomelméletnél többre lesz szükség ahhoz, hogy megértsük a vonzalom, a barátság és a szerelem bonyolult és néha zavaros természetét.

Öt visszatérő tényező

A társas lény című könyvben bemutatunk öt olyan következetesen visszatérő tényezőt is, amelyek nagymértékben befolyásolják azt, ahogyan barátainkat és szerelmeinket kiválasztjuk. Hajlunk arra, hogy azokat az embereket kedveljük,

• akik közel laknak hozzánk;
• akikről azt gondoljuk, hogy hasonlítanak ránk;
• akik kedvelnek minket;
• és akik fizikailag vonzóak.
• És még egy viszonylag új keletű jelenséget is ide sorolunk, amely a high-tech világunkkal együtt érkezett, és amely alapvetően befolyásolja, hogy kit kedvelünk, kit választunk, és hogy megmaradunk-e mellette: ezt hívjuk a választás paradoxonának.

A modern világ az élet minden területén kibővítette választási lehetőségeinket. Az emberek úgy vélik, hogy a több lehetőség mindig jobb, mint a kevés, ezért mindig azt mondják, hogy nagyobb választékot szeretnének, ha megkérdezik őket.

A túl sok választási lehetőség viszont paradoxont eredményez: bár az egyértelműen jó érzéssel tölt el minket, ha többféle alternatíva közül választhatunk, az viszont már közel sem ilyen jó érzés, ha a sok választási lehetőség akadályoz meg abban, hogy egyáltalán döntsünk.

Ha elég sokáig keresgélünk – gondoljuk –, előbb-utóbb megtaláljuk a tökéletes farmernadrágot, gabonapelyhet, iskolát, munkát, vagy éppen partnert. Ahogy a lehetőségeink sokszorosára duzzadnak, a tökéletességgel kapcsolatos elvárásaink is megnőnek, ami azt jelenti, hogy gyakran eltöprengünk azon, nem jártunk volna-e jobban, ha tovább keresgélünk.

Ez oda vezet, hogy válogatósabbak leszünk, a végleges döntéseinkkel kevésbé leszünk elégedettek, és kimerít minket, hogy oly sok lehetőséget kell mérlegelnünk és értékelnünk a tökéletesség kergetése közben, amelyről tudjuk, hogy ránk vár valahol, csak elég sokáig kell keresnünk. Néha a választások száma egyszerűen lebénít minket, és végül semmit sem teszünk.

A fenti cikk Elliot és Joshua Aronson A társas lény című könyvének szerkesztett részlete.

Miért gondoljuk, hogy kevésbé vagyunk elfogultak, mint mások? Hogyan válhat egy becsületes ember korrupttá? Miért keresünk bűnbakokat? A szociálpszichológia alapművének tekintett könyv bővített kiadása – amelyet Elliot Aronson a fiával írt – összefoglaló a társadalom-lélektan legizgalmasabb jelenségeiről. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.