Egy alkalommal vita robbant ki a kandahári légibázis román zászlóaljának egy megbeszélésén. A századparancsnok szemrehányást tett a logisztikai parancsnoknak, amiért a készletek feltöltése nem a katonák által elvárt ütemben haladt. A katonák bevetésre készülnek, mondta, hát nem érti, hogy a küldetés kimenetele és a katonák élete függ attól, hogy mit kapnak a logisztikai századtól? Az eljárásokat siettetni, a bürokráciát csökkenteni kell, hiszen emberéletek forognak kockán.

A másik tiszt hasonlóan támadó hangnemben válaszolt: tisztában kell lenni azzal, hogy Afganisztán nem Románia. Itt bonyolultabbak a beszerzési eljárások, mindent idejében kell megtervezni, és bármilyen nagy legyen is a türelmetlenség, az eljárásrendet muszáj betartani. Mindketten a másik nyakába varrták volna a felelősséget.

A vita már jó ideje tartott, amikor a felettesük, Soci parancsnok megelégelte a dolgot. Meglepő módon nem a részletekre kérdezett rá, hanem egy rövid kérdést tett fel nekik:

„Hányszor kávéztatok együtt, amióta itt vagyunk?”

A teremben csend lett. Várták, mi fog történni, mert senkinek sem volt világos, vajon Socinak milyen hátsó szándéka van ezzel a kérdéssel. Kisvártatva kiderült, hogy Soci szó szerint azt akarta megtudni, hányszor kávéztak együtt, amióta Afganisztánba érkeztek. A válaszuk senkit sem lepett meg: még egyszer sem.

A parancsnok ezután elrendelte, hogy hetente legalább kétszer menjenek el közösen kávézni. Emellett két hétig tilos vitázniuk vagy veszekedniük a megbeszéléseken. Ha két hét és négy kávézás után sem sikerül zöld ágra vergődniük, akkor sor kerülhet egy szélesebb körű megbeszélésre, és magasabb szinten döntenek az ügyben. Az elrendelt időszak végére nem maradt a két tiszt közt nézeteltérés, és a későbbiek során a megbeszéléseken sem vitatkoztak össze többé.

Az információhiány félreértések táptalaja lehet

Életünk során rengeteg időt töltünk értelmetlen vitákkal. Ez nem meglepő: a túlélésre beállított agyunk hajlamos nagyobb hangsúlyt fektetni a negatív információkra. Más szóval, a hiányos információk pótlására negatív forgatókönyveket kezdünk gyártani, gyakran borúlátóbbakat, mint ami a valóságban bekövetkezhet.

Az egyensúly megteremtése – mind a személyes kapcsolatokban, mind a munkahelyen – erőfeszítést igényel, főleg a kommunikáció terén. Pedig épp ez a terület ritkán az erősségünk. Egy olyan szervezeti kultúrában, amelyben nagy hangsúlyt fektetünk a versengésre és a maximalizmusra, a gondolatainkat ritkán engedjük felszínre törni. Ez pedig félreértések táptalaja lehet.

Ahol a kommunikáció nem akadálymentes és nem több irányban zajlik, az információ elakad a különböző szinteken. Ezért a hiányzó információt mindenki igyekszik saját kútfőből pótolni. Ez pedig hozzájárulhat egymás viselkedésének félreértéséhez, szóbeszéd és pletykák kialakulásához, ami nagy fokú bizalmatlanságot és zavart okoz.

Az Afganisztánban szolgáló román tisztek egymás szavait a másik nézőpontjának ismerete és lényeges információk hiányában próbálták értelmezni. Mivel mi, emberek nem tűrjük az ilyen hiányosságokat, hajlamosak vagyunk szabadjára engedni a fantáziánkat, és kitölteni az információs űrt, teret adva olyan értelmezéseknek, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

SorsforditoKuzdelmeink__B1__web

HVG Könyvek

A másik nézőpontjának megismerése segít megváltoztatni a szemléletmódunkat és a másikkal szembeni attitűdünket. Az egymáshoz való viszonyulásunk javításához sokszor néhány közös kávézás is elegendő, feltéve, hogy teret engedünk a másik félnek arra, hogy meggyőzhessen minket a véleménye igazáról.

A valódi befogadás azt jelenti, hogy elismerjük: egyszerre két véleménynek is lehet létjogosultsága, még akkor is, ha azok ellentmondanak egymásnak. Az ellentétes vélemények több perspektívát és automatikusan szélesebb látószöget biztosítanak számunkra.

A szervezeteknek nem volna szabad kockázat-, kudarc- vagy konfliktuskerülőknek lenniük, ezeket a tapasztalatokat inkább be kellene vonniuk a szervezet fejlődési és evolúciós ciklusaiba, hiszen gyakran éppen a konfliktus szüli az igazán innovatív ötleteket.

Hogyan hasznosíthatjuk a hadseregben elsajátítható vezetői elveket és módszereket az üzleti szférában? Várjuk a Sorsfordító küzdelmeink című könyvhöz kapcsolódó előadáson és kerekasztal beszélgetésen! Az est közreműködői: Radu Predescu volt NATO-kiképző tiszt, Csibi Magor, a szervezeti kultúra és a vezetéstudomány szakértője, valamint az ország egyik legbefolyásosabb női vezetője, Daradics Kinga. További részleteket itt talál.

Sorsfordító küzdelmeink

HVG Könyvek