A férfi úszóversenyzők általában magasak, széles vállúak és elszántak. Azok, akik világrekordokat állítanak fel, átlagosan 90 kg-ot nyomnak, és egy hajszállal több, mint 1 méter 90 cm magasak. Edzésenként akár 20 km-t is úsznak, hetente akár tíz alkalommal. Ha nem úsznak, akkor erősítenek; ha nem erősítenek, esznek; ha pedig nem esznek, alszanak.
A természetes testfelépítésnek és az elhivatottságnak ez a kombinációja kihívást jelentett Dave Berkoff számára, aki ambiciózus hátúszó volt az egyetemen az 1980-as évek közepén. Berkoff ugyanis jóval alacsonyabb és vagy 20 kg-mal véznább volt az elit úszóknál, az edzéseket pedig ki nem állhatta. A legjobb úszócsapatokkal rendelkező egyetemek megfigyelői nem érdeklődtek Berkoff iránt, ezért a sportösztöndíj helyett jó érdemjegyekkel került be a Harvardra.
„Nem kapkodtak utánam – mesélte Berkoff. – A középiskolai úszókarrierem jó volt, de nem kiemelkedő, és nem nagyon figyeltek fel rám. A Harvard nem ösztöndíjas hely volt. Ott azért jársz edzésre, mert a csapat tagja akarsz lenni, nem azért, mert fizetnek érte, hogy eljárj.”
A kihívások ellenére az egyetemista arról álmodozott, hogy az 1988-as szöuli olimpián bekerül az amerikai hátúszócsapatba. Berkoff megrekedési pontjai érzelmi, mentális és fizikai jellegűek voltak. Nem éhezett eléggé a győzelemre, frusztrált volt és csüggedt, nem volt elég nagy termetű, és nem igazán tudta, mit tegyen a fejlődés érdekében.
https://hvg.hu/hvgkonyvek/20250906_Messi-titka-szorongas-megfigyeles
Nyitottság a kísérletezésre
Számos hiányossága mellett Berkoffot kielégíthetetlen kíváncsiság hajtotta, kivételesen jól vágott az esze, és nyitott volt a kísérletezésre. A többi úszó az akkoriban bevett módszerekre hagyatkozott, Berkoff azonban mindent megkérdőjelezett. Ugyan miért alkalmazza ugyanazt a technikát jobban mindenki másnál, ha találhat jobb technikát is?
Ez a kísérletezési kedv tetszett Joe Bernalnak, Berkoff újító szellemű harvardi edzőjének. Bernalnak a fülébe jutott, hogy Berkoff imád új módszereket kipróbálni, de utál gyakorolni, ezért azzal vette rá az edzésre, hogy a hosszú gyakorlás végén új módszereket tanított neki. Együtt aztán folyamatosan finomították Berkoff technikáját.
Mindenekelőtt az összetevőire bontották az egész folyamatot, a medencébe való beugrástól kezdve. A hátúszók az elején egy rövid időt a víz alatt töltenek, és Berkoff kiszámolta, hogy az úszók 82 százalékkal gyorsabbak, ha a testük teljes egészében a víz alatt van, mint akkor, ha a víz felszínén úsznak. Egy olyan sportágban pedig, ahol néha ezredmásodpercek döntenek, a 82 százalékos különbség óriási. Berkoff tehát arra jutott, hogy az áttöréshez annyi időt kell a víz alatt töltenie, amennyit csak lehet.
A víz alatt lenni könnyűnek hangzik, Berkoff azonban majdnem feladta ezt a módszert, mert valahányszor néhány másodpercnél tovább maradt a víz alatt, a szervezete rögtön fellázadt. Az emberi test a víz alá merüléskor rögtön igyekszik visszajutni a felszínre, hiszen oxigénutánpótlás nélkül megfulladna.
Berkoff tudatosan edzette a testét, hogy ellen tudjon állni ennek az ösztönnek, és addig úszott a víz alatt delfintempóval, ameddig csak tudott. Az erőfeszítés miatt először 15 méter megtétele után kénytelen volt feljönni, ám hónapok kemény munkájával sikerült elérnie, hogy 40 méteren át a víz alatt tudjon maradni, ami egy olimpiai versenymedence hosszának 80 százaléka.
Berkoff nagy áttörésére az Országos Egyetemi Sportszövetség 1987-es országos bajnokságon került sor a texasi Austinban, ahol megdöntötte a 100 yardos (91 méter) hátúszás rekordját. A következő évben, az 1988-as olimpiai felkészülés válogatóversenyein pedig kétszer is megdöntötte a 100 méteres rekordot.
https://www.youtube.com/watch?v=F-OPR_yoOEM
Bár az olimpián aztán a 4 × 100 méteres vegyesváltó tagjaként aranyérmet szerzett, a 100 méteres hátúszás egyéni döntőjében egy hajszálnyival megelőzte őt a japán Szuzuki Daicsi – aki egyébként szintén a víz alatt úszta le az első hossz nagy részét, miután szemcsés videófelvételekről elleste Berkoff technikáját.
Berkoff módszerét a kommentátorok „Berkoff-kilövésnek” nevezték el, és a technika forradalmasította a sportágat. Az imént említett 100 méteres olimpiai hátúszódöntő alatt az egyik kommentátor a következőt mondta: „Oda nézzenek! Tíz-húsz méterrel járnak a starttól, és csak három versenyző van a víz fölött, a másik öt még mindig a víz alatt úszik!” – Egy másik: „[Berkoff] harmincöt méteres starttal és hatvanöt méteres úszással oldja meg!” A dobogóra végül Szuzuki, Berkoff és a szovjet Igor Poljanszkij állhatott fel; mindhárman a víz alatt tették meg a táv első harmadát.
https://hvg.hu/hvgkonyvek/20250920_Egy-kivancsi-amator-aki-kihivhatta-Magnus-Carlsen-sakkvilagbajnokot
Reagál a szövetség
A „kilövés” olyan hatékony technikának bizonyult, hogy az egész úszóvilág felbolydult. Az 1988-as olimpia után a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA a hátúszásra vonatkozó négy szabályt egy ötödikkel egészítette ki:
Az úszó valamely testrészének meg kell törnie a víz felszínét a versenytáv során, kivéve a fordulást és legfeljebb 15 m-t a rajt és minden forduló után, amikor is a test teljesen a víz alá merülhet. 15 m-nél a fejnek már át kellett törnie a víz felületét.
A The New York Times „A leggyorsabb hátúszó elveszítette a forradalmat” címmel közölt cikket az esetről, amelyben azt állt, hogy a FINA túl veszélyesnek ítélte a technikát a fiatal úszók számára, és a testület kijelentette, hogy „ez egyszerűen nem hátúszás”.
Berkoff szerint a döntés ártott az innovációnak és az esélykiegyenlítésnek
Berkoffnak nem tetszett a változtatás, mert sértette a felfogását, amely szerint az újítás és a kísérletezés szabályos utat jelentenek a sikerhez.
„Nagyon felzaklatott, amit a FINA tett – nyilatkozta. – Egyszerűen nevetséges! Engem nem igazán érint a dolog, ugyanis már egy évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy a verseny után visszavonulok. De a jövő úszói szempontjából, azoknak a gyerekeknek a szempontjából, akik most kezdenek ebben a sportágban, ez óriási gyalázat.”
Berkoff számára a siker két elemből állt össze: gyorsan és okosan kellett úszni. Úgy gondolta, a sebesség és az ész egyaránt szabályos eszközök, és a FINA ártott a sportágnak azzal, hogy a hagyományt az innováció elé helyezte. Ezenkívül a tökéletes felépítésű úszók természetes adottságát a hozzá hasonló úszók kemény munkával megszerzett tudása elé sorolta. A kiérdemelt tudásban van valami demokratikus – a tudat, hogy a képességek és a vállalkozószellem megfelelő kombinációjának birtokában bárki sikert érhet el –, és ha előnyben részesítjük azokat, akiket a természet ritka testfelépítéssel áldott meg, ez a tényező eltűnik.
Lendülj túl a holtponton!
HVG Könyvek
A versenysporttal ellentétben kevés konkrét szabály vonatkozik arra, hogyan közelítsünk a művészethez, a zenéhez, az üzlethez, az íráshoz, a nevelési feladatokhoz és a párkapcsolatunkhoz. Az esetek többségében van jobb módszer, és semmi rossz nincs abban, ha változtatunk. A meg nem rekedők krémje vágyik a kísérletezésre. Nyitottak új technikák és stratégiák kipróbálására, és gyorsabban is bukkannak rá az áttörési lehetőségekre, mert a kísérletezés révén több megoldással találkoznak, mint azok, akik inkább a megszokottba kapaszkodnak.
A fenti cikk Adam Alter Lendülj túl a holtponton! című könyvének szerkesztett részlete. A marketing- és szociálpszichológiaoktató szerző két évtizede tanulmányozza, hogyan rekednek meg az egyének és szervezetek, majd miként törnek ki. Módszerei segítségével nemcsak a céljainkat érhetjük el, hanem az elakadásokat áttöréssé változtathatjuk. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.
