Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A lakások árai estek, a jövedelmek pedig növekedtek, ennek nyomán olcsóbban lehet lakáshoz jutni, a legolcsóbb szegmensben már a minimálbérét is el lehet érni egy négyzetmétert.
A válság miatt bekövetkező lakásáresés és a 2009-2012 időszak jövedelemnövekedése eredményeként mára a legolcsóbb lakások négyzetméteréért a minimálbér kétszerese helyett nagyjából épp a minimálbérnek megfelelő összeget kell fizetni, a menő lakások akkori ötös szorzója pedig 3,5-re szelídült - írja a Napi Gazdaság Online a Duna House (DH) elemzése alapján.
A két típuslakás egyike az ország egyik legolcsóbb lakása, egy 50-60 négyzetméter közötti miskolci panel, és egy drágább kategória, Budapest V. kerületének 50-55 négyzetméter közötti, 2000 előtt épült, jó állapotú polgári lakása.
A pillanatnyi minimálbér 2009. január elsején 71 500 forint volt havonta, ekkor az olcsó miskolci panel négyzetméterára csaknem kétszeresébe, 133 ezer forintba került, az V. kerületi lakásért pedig négyzetméterenként 5 és félszeresét, 392 ezer forintot kellett fizetni.
A 2009 és 2012 közti áreséssel és a fokozatos minimálbéremelésekkel összeértek az értékek. Idén január 1-én 93 ezer forint volt a havi minimálbér és a miskolci panel négyzetméterára is majdnem épp ennyi volt. A belvárosi polgári lakás ára is esett időközben, ennek négyzetméterára 3,5-szerese lett a pillanatnyi minimálbérnek.
A szellemi foglalkozásúak jövedelme alapján 2009. január 1-én a havi 207,5 ezer forint nettó jövedelem meghaladta a miskolci panel 133 ezer forintos négyzetméterárát és szinte a fele volt a fővárosi ingatlan négyzetméterárának. Ez utóbbi lakástípus áresésével és a jövedelem emelkedésével 10 százalékon belülre került a különbség.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”