Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Annak ellenére követel újabb milliókat az Erste Bank egy angyalföldi társasház lakóitól, hogy ők már évekkel ezelőtt kifizették lakásuk árát, a házat építő beruházó ugyanis eltűnt a pénzükkel - írja az Origo.
A Kerekes utcai házban összesen kilenc tulajdonos van, aki hivatalosan tavaly értesült először arról, hogy 2005-2006 környéki lakásvásárlásuk nyomán milliókkal tartoznak a ház felépülését finanszírozó Erste Banknak, és a pénzintézet ennek legalább egy részét be is akarja hajtani rajtuk. Van, aki már fizetett, mások nem adják be a derekukat - adott esetben azért, mert nincs miből - írja az Origo.
Az abszurd helyzet úgy állt elő, hogy a beruházó Fellerer Kft. annak idején több lakásvásárlóval nem arra a számlára - az Ersténél vezetett projektszámlájára - fizettette az önerőt, ahová köteles lett volna. A cég később nem törlesztette a hitelét az Erstének, 2009-ben megindult ellene a felszámolási eljárás. Vezetői ma már elérhetetlenek, a felszámoló a kevés megmaradt vagyontárgyat igyekszik előteremteni - olvasható a cikkben.
A céget hitelező bank most fut a pénze után, és mivel több lakás vételárának egy része vagy egésze nem jutott el hozzá, az emiatt az ingatlanokon rajta maradt keretbiztosítéki jelzálogjogát próbálja érvényesíteni. Vagyis a tulajdonosoktól követel pénzt a bukás csökkentésére - a jelzálogjog alapján jogszerűen. Aki hitelből vette a lakást, attól kevesebbet, aki az egészet maga fizette, attól többet - írja a lap.
Az Erste Bank kommunikációs osztálya az Origónak azt válaszlta: a bank "tárgyalásban áll az érintett tulajdonosokkal, melynek keretében mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakossági és a vállalati ügyfelek kezelése a bank és az ügyfelek érdekeinek figyelembe vételével történjen. A banktitok és üzleti titok miatt azonban az üggyel kapcsolatban sajnos nem áll módunkban részletes tájékoztatást adni."
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.