Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A római korból a 13. századig juthatnak el gasztronómiai és kulturális lehetőségek igénybevétele mellett a látogatók azon a tematikus sétaúton, amely Hévíz egregyi városrészében készül.
A Korok és borok elnevezésű pályázat megvalósításához a napokban látott hozzá az önkormányzat, amely a Nyugat-dunántúli Operatív Program turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztésére szánt keretéből csaknem 449 millió forinthoz jutott. A 100 százalékos támogatottságú projekt a városrész meglévő történelmi és kulturális örökségét élményelemekkel egészíti ki.
A megvalósítás során az egregyi városrészben fellelhető műemléki és történelmi látványosságokat és gasztro-kulturális attrakciókat kívánják felfűzni egy korokon átívelő tematikus sétaútvonalra. Ennek kiindulópontja a részben feltárt római kori rom, végpontja pedig a 13. században épült román stílusú templom.
A romkert mellett díszteret, rendezvényteret, fűszerkertet alakítanak ki és létrehoznak egy száraz Kneipp-taposó ösvényt is, a területen korábban feltárt leleteket pedig modern muzeális kiállítótérben mutatják majd be.
A beruházást a tervek szerint 2014 novemberére fejezik be Hévízen.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.