Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Statikailag veszélyessé vált az 1975-ben épült szekszárdi uszoda – derült ki egy szeptember közepén elkészült szakvéleményből. Az uszoda ugyanazzal a technológiával készült, mint a Pécsi Hullámfürdő, amelynek a tetőszerkezetéről tíz éve leszakadt egy 30 négyzetméteres fémburkolat.
Statikailag veszélyessé vált, ezért bezárták a szekszárdi fedett uszodát – jelentette be Ács Rezső, a város fideszes polgármestere csütörtökön.
A nyári karbantartás idején az üzemeltető Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. végeztetett statikai vizsgálatot az uszodában. A szeptember közepén elkészült szakvélemény szerint az épület fa tartószerkezete olyan mértékben károsodott, hogy jelen állapotában nem nyithat ki az uszoda – mondta Ács Rezső.
Az épületnek azokon a részein, amelyeket burkolat takar, további vizsgálatokat kell végezni; a tető esetében, ahol a pára kicsapódott, még rosszabb állapotban lehet a szerkezet – tette hozzá.
Az 1975-ben épült szekszárdi uszoda ugyanazzal a technológiával készült, mint a Pécsi Hullámfürdő – jegyezte meg. A pécsi uszodának a tetőszerkezetéről 2005-ben karbantartás közben leszakadt egy 30 négyzetméteres fémburkolat.
A helyreállítás költsége akár több százmillió forint is lehet, ezért inkább felgyorsítják a szekszárdi élményfürdő területén tervezett fedett uszoda építését. Ez a legkorábban tavasszal kezdődhet el – mondta a polgármester.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.