Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A használt lakásoknál és az új ingatlanoknál is két számjegyű a növekedés.
A KSH ma publikált friss adatai szerint a lakásárak tovább emelkedtek az idei második negyedévben. Míg a használt lakásoknál 2,1 százalékkal kellett többet fizetni április és június között, mint az év első három hónapjában, az új lakásoknál 3,2 százalék volt a drágulás – írja gyorselemzésében az OTP Ingatlanpont.
Egy év alatt a használt lakások ára kerek 10 százalékkal nőtt, csak hajszállal elmaradva az új lakásoknál mért 10,1 százalékos ütemtől. Bár a drágulás valamelyest lassult a második negyedévben, a végleges adatok ennél magasabb értéket is mutathatnak – hívják fel a figyelmet az elemzők. Jelenleg a használt lakások árszintje országos átlagban 23,3 százalékkal, az új lakásoké pedig 22 százalékkal haladja meg a 2015-ös szintet.
„Az adatok alapján megfigyelhető, hogy a használt és új építésű lakások ára nagyjából együtt mozog, egyik hat a másikra – jelenleg a nagyszámú építkezés hatása a meghatározó. Idén, országos átlagban, már harmadik éve 10 százalék felett lehet az éves árnövekedés üteme, és bár a következő években a drágulás üteme csillapodhat, az emelkedő tendencia még évekig kitarthat” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
Az összeg kisebb része vissza nem térítendő támogatás, nagyobb része kedvezményes hitel, de a lehetőség csak elméleti: nem mindenki lehet rá jogosult, és vannak kizáró feltételek is.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.