Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Még az idén megkötheti a támogatási szerződéseket a Keleti és Nyugati pályaudvar felújításának előkészítésére a MÁV Zrt.-vel az állam. A kormány az előkészítési feladatok elvégzéséhez két-két milliárd forint forrást biztosított – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A szaktárca közleménye szerint a MÁV mint projektgazda 2017. október 18-án benyújtotta a két kiemelt projekt támogatási kérelmeit, ezek értékelése megkezdődött.
A jelenlegi ütemezés alapján 2018-ban megtörténik a hazai vasúti közlekedésben központi szerepet betöltő, műemléki védettség alatt álló épületek felújítását célzó tervpályázatok előkészítése.
A rákövetkező években valósulhatnak meg a munkálatok megkezdéséhez szükséges további, egymásra épülő feladatok: a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése, majd az építési engedélyek megszerzése, végül a kiviteli tervek kidolgozása. A minisztérium tájékoztatása szerint a tervezett beruházásoknak köszönhetően a Baross téren és a Nyugati téren megújult, korszerű fejpályaudvarok szolgálhatják majd ki kulturált módon a Budapesten és vonzáskörzetében élőket, illetve a távolabbról a fővárosba érkezőket is.
A Nyugati legutóbbi felújítása 30 éve fejeződött be.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.