Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az 1 euróért megvett házakra rengeteget kell költeni, de így is sikeresek az olasz települések akciói.
Egyelőre úgy néz ki, hogy sikeres az olasz települések azon akciói, amiben 1 euróért kínáltak fel lakatlan házakat felújításért cserébe. Az ingatlanokat elsősorban amerikaiak, illetve nyugat-európaiak vásárolták meg és maximum azok nem örülnek az új lakóknak, akiknél kiderült, hogy az évtizedek óta üresen álló örökségüket verték így dobra.
Az elnéptelenedéstől veszélyeztetett települések önkormányzatai döntöttek úgy évekkel ezelőtt, hogy úgy csábítanak oda lakosokat, hogy a település felújításra szoruló lakóépületeit 1 eurós áron adják el. Úgy vélték, hogy ezzel nem csak a népesedés, hanem az állagmegóvás kérdését is meg lehet oldani.
A projektek sikeresek, ugyanakkor a Telex cikkéből kiderült, hogy a vásárlóknak rengeteg munkájuk van az "új" házukkal. A chicagói, olasz származású Meredith Tabbone azzal szembesült, hogy az általa megvett 18 századi épület földszintjén korábban lovakat tartottak, így vályú van beépítve az oldalába, vaskampók vannak a falakon. Ő megvette a szomszédos lakást is, a végösszeg pedig negyedmillió dollár lesz a becslése szerint.
A Maffiózókból ismert amerikai színésznő, Lorraine Bracco két éve vett egy 200 éves házat 1 euróért Szicíliában, és kilenc hónapba telt, míg renoválni tudta az áram és vízvezetékek nélküli ingatlant. Mindehhez egyébként megvette a szomszédos lakást is 45 ezer euróért.
A települések elégedettek az árverésekkel, Sambucában ráadásul a 16 önkormányzati lakás mellett további 100 magáningatlant vettek meg külföldiek. Van ahol az önkormányzatok beszálltak a magáningatlanok ajánlásába, Castropignanóban vagy Biccariban is segítettek az eladásokban.
A már említett Sambucában a helyiek kifejezetten örülnek az új lakóknak, angolul tanulnak, hogy tudjanak kommunikálni velük. Az sem mellékes, hogy a hírverés miatt rengeteg turista kereste fel a települést, akik ott költötték el a pénzüket.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.