Megkezdték a Nyugati felújítását

A budapesti fejpályaudvart már szombaton lezárták.

  • hvg.hu hvg.hu
Megkezdték a Nyugati felújítását

Halaszthatatlanná vált a 144 éves Nyugati pályaudvar pályahálózatának átfogó karbantartása és az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója – közölte a Mávinform abból az alkalomból, hogy június 19-én meg is kezdődtek az átfogó karbantartások, a vágányhálózat teljes, július 17-éig tartó lezárásával. Ez idő alatt a Nyugatiba egyáltalán nem érkeznek, és onnan nem indulnak vonatok.

Feltört beton a Nyugati peronján
Mávinform

Szombat hajnalban – a felsővezeték kikapcsolása után – a bontási munkák kezdődtek meg. Elbontották a vágánycsarnok előtt az ütközőbakokat, a mobil átjárókat, átszerelték a vonóvezetékes kitérőket. Közben zajlik a közművek feltárása is.

Munkagép a pályaudvar renoválása közben
Mávinform

A karbantartás során javítják a felsővezetéki hálózatot és a vágányokat, váltókat cserélnek, megújul az utastájékoztatás, megkezdődik az akadálymentesítés. Ettől a menetrendszerű közlekedés javulását várják, és azt, hogy általában, összességében is javul a szolgáltatások színvonala.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.