Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kerületi önkormányzat szerint az eljárás „a városfejlesztési, illeszkedési szempontokat és a környéken élők érdekeit veszi semmibe.”
A XIII. kerületi Népfürdő utca-Bodor utca-Jakab József utca-Dagálysétány utca által határolt ingatlan fejlesztését az 523/2021. (IX. 6.) Korm. rendelettel nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították – áll a kerületi önkormányzat keddi közleményében. Mint írták, a rendelettel több ponton felülírták a XIII. Kerület építési szabályzatát, aminek következtében a korábbinál jóval nagyobb épületet lehet építeni a területen. Hozzáteszik:
az eljárás a városfejlesztési, illeszkedési szempontokat és a környéken élők érdekeit veszi semmibe.”
A 25872/3 helyrajzi számú ingatlan Jakab József utca felőli részére egy sportcsarnok, a Népfürdő utca felőli részére lakóház építése van betervezve. A nagy tömegű lakóház koncepciótervét a Kerületi Tervtanács 2021. május 21-ei ülésén nem támogatta, ezért új terv készítését kérte a tervezőtől.
A kormányrendeletben foglalt előírásokkal az épület a korábban sem támogatott elképzelésnél még hatalmasabb lehet, településképi szempontból nem fog illeszkedni a kialakult környezethez és nincs összhangban a városfejlesztési elképzelésekkel – áll a kerület közleményében. Az önkormányzat szerint a beépíthetőség 10 százalékkal növekszik (mintegy 1240 m2), a zöldfelületi minimum 5 százalékkal csökken (mintegy 620 m2), az előírt parkolóhelyek 70 százalékát kell csak biztosítani.
A szabályok megváltoztatásával kis méretű, élhetetlen lakások lesznek kialakíthatók, akár teljesen északi tájolással. A zöldfelületi minimum csökkentésével, a zöldtetők megváltoztatott kedvezőbb beszámíthatóságával a klímavédelmi szempontok nem érvényesülnek. Azáltal, hogy az önkormányzat kezéből kivették a településképi véleményezés lehetőségét, nem biztosított az épület környezethez való illeszkedése – írják.
A kerület szerint nem szokványos, hogy egy ilyen viszonylag kis alapterületű, lakóövezetben, beépült területen elhelyezkedő ingatlant nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítsanak. Úgy vélik, egyértelmű, hogy a Kerületi Tervtanács által nem támogatott beépítési elképzelésekre – illetve még nagyobb, környezetébe egyáltalán nem illeszkedő beépítésre – szabva született meg a kormányrendelet módosítása, vált kiemelt beruházássá a projekt.
A kerület szerint a döntés teljesen szakmaiatlan, semmibe veszi a helyi építési szabályzat előírásait, a városfejlesztési, illeszkedési szempontokat. „A kormány rendeletével kiszolgálja a befektetők érdekeit, a profit maximalizálását a környék lakosaival szemben.” Ezért a kerület felszólítja a kormányt és a beruházás koordinációjára kijelölt Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottat, hogy a befektetőkkel szemben a környéken élők érdekeit tekintsék elsődlegesnek, a kormány pedig helyezze hatályon kívül rendeletét és ne vonja ki a hatályos kerületi építési szabályozás alól a beruházást.
(Nyitóképünk illusztráció.)
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.