Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A tavaly ősszel ismertetett tervek értelmében teljesen átépítenék a Bosnyák téri piacot, egy új városközpontot alakítva ki, egy épületbe költöztetve a piaccsarnokot, a szakrendelőket és a hivatalt. Az újabb felméréseik is azt mutatják, hogy a helyiek többsége támogatja a projektet.
A zuglóiak több mint háromnegyede támogatja a Bosnyák térre tervezett új városközpont megépítését – közölte szerdán a Zuglói Önkormányzat, egy általa szervezett konzultációra hivatkozva. Mint írják, több mint 14 ezren küldték vissza a fejlesztéssel kapcsolatos, a Zuglói Lapok februári számában a lakosokhoz eljuttatott kérdőíveket, amelyeken öt kérdésre lehetett válaszolni, és a válaszadók túlnyomó többsége támogatta az önkormányzat tervét.
Ezt tavaly ősszel ismertették, és a lényege, hogy megújítanák a Bosnyák teret és környékét:
“Ez nagyon nagy siker számunkra, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a kiküldött 68 ezer kérdőív közel egynegyedét küldték vissza kitöltve” – idézték a közleményben Horváth Csaba, Zugló polgármestert, aki szerint mindez arra utal, hogy nagy az érdeklődés és a támogatás.
Az önkormányzat a konzultációval párhuzamosan egy újabb reprezentatív közvélemény-kutatást is végeztetett a tervekről. A Publicus Research által készített felmérésből kiderül, hogy a megkérdezettek
A fejlesztésről tavaly decemberben is készült egy felmérés, akkor közel kétharmados támogatottságot mértek. Van azonban aki attól tart, hogy a fejlesztéssel elvész Budapest utolsó klasszikus piaca – nem a csarnok, hanem a heti két napon a Bosnyák utcán megtartott önkormányzati piac –, és ez az új csarnok forgalmára is visszaüt majd:
Mi lesz Budapest utolsó klasszikus piacának sorsa?
Jövőre indul Zuglóban a Bosnyák téri piac és környékének átépítése. Az önkormányzat tervei alapján az évtizedek óta változatlan formában fennálló csarnok helyén egy modern piacépület létesül, üvegtetős eladótérrel, önkormányzati irodákkal szakrendelőkkel, mélygarázzsal, előtte főtérrel.
A közleményben arra nem térnek ki, hogy a beruházás sorsára vajon lesz-e hatással, hogy Horváth Csaba MSZP-s polgármester és Tóth Csaba kerületi parlamenti képviselő ellen egy, a kerületi fizetős parkolás üzemeltetésével kapcsolatos korrupciós ügyben zajlik nyomozás.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.