Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Jövőre indul Zuglóban a Bosnyák téri piac és környékének átépítése. Az önkormányzat tervei alapján az évtizedek óta változatlan formában fennálló csarnok helyén egy modern piacépület létesül, üvegtetős eladótérrel, önkormányzati irodákkal szakrendelőkkel, mélygarázzsal, előtte főtérrel. A csarnok mögött futó Bosnyák utcán – az egykori nagybani piac helyén – jelenleg heti két nap megtartott önkormányzati piac árusai és vevői attól tartanak, hogy az átalakítás, és a szomszédban induló másik nagy ingatlanberuházás nyomán Budapest utolsó klasszikus piaca lesz oda, és ez az új csarnok forgalmára is visszaüt majd. Videóriport.
A piac átépítésével párhuzamosan a szomszédos korábbi sporttelep területén is indul egy nagyszabású, kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánított ingatlanfejlesztés. Látványtervek és részletek korábbi cikkünkben:
Bemutatták, hogyan újul meg a Bosnyák tér - fotó
Egy hatalmas, több ezer négyzetméteres új főteret alakítanak ki Zuglóban a Bosnyák téren. Az építkezés a jövő év elején kezdődik, és a tervek szerint 2029-ben fejeződik be.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Végel László Kossuth-díjas író felháborodásában többször is billentyűzetet ragadott.
Tizennégy év fizetés nélküli szabadság után visszatér tanítani a volt oktatási államtitkár.