Legalább 250 millió forintot adott át Tóth Csabának F. Zs. – írja az ATV. A portál szerint F.Zs.-nek a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészégen idén januárban tett vallomása alapján gyanúsíthatták meg korrupciós bűncselekménnyel Horváth Csaba zuglói polgármestert és Tóth Csabát, Zugló országgyűlési képviselőjét.
A Magyar Nemzethez eljutott vallomás szerint Horváth alkalmanként 3–3 millió, összesen kb. 10–12 millió forintot kapott F. Zs.-től egy Kálvin térhez közeli kávézóban. Az atv.hu úgy tudja: Tóth Csaba pedig – szintén F. Zs. vallomása szerint – minimum 250 millió forinthoz juthatott.
A nyomozó főügyészség szerdán több helyszínen – köztük a zuglói önkormányzat épületében – házkutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd gyanúsítottként hallgatta ki Horváth Csaba zuglói polgármestert és egy nem azonosított, „volt helyi politikust”. A Magyar Nemzet másnap részleteket közölt a Horváthra terhelő vallomásból, méghozzá F. Zs. állítólagos vallomásából.
Polt Péter legfőbb ügyész a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Tóth Csaba országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.
A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Tóth Csaba országgyűlési képviselő 2016-ban Horváth Csabával – a XIV. kerület jelenlegi polgármesterével, aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt – Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.
Az ügyészség szerint Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő Horváth Csabával egy parkolási társaságtól kért pénzt.