Telepszemle
Így vagy úgy, de minden magyar embernek van egy története a panellal. Ahhoz viszont, hogy a lakótelepek ne egy letűnt kor emlékei legyenek, diskurzusra van szükség: Telepszemle című cikksorozatunkban építészettől a művészetig, energetikától a várostervezésig vizsgáljuk, hogyan született, maradt velünk, és lehet a jövőben is élhető a panel.
A második világháború utáni lakáshiány megszüntetésére Európa nagyon sok országában a tipizált tervekben, az előregyártott technológiával készíthető kivitelezési rendszerekben látták a megoldást – mondta el a hvg.hu-nak Kovács Péter, Ybl-díjas építészmérnök, a Debreceni Egyetem docense.
A Szovjetunióból, Hruscsov pártfőtitkársága alatt indult az első nagy paneles építési hullám: az általában ötemeletes, lift nélküli panelházakat a népnyelv „hruscsovka”-ként említi: a bérlakások belmagassága mindössze 230 cm volt, és mivel nagyon gyenge minőségüek voltak, nem exportálták őket Magyarországra. A 265-270 cm belmagasságú „brezsnyevkák” viszont már kaptak liftet, alapterületük a korábbinál nagyobb volt, így ezeket már exportálták hazánkba is, például az angyalföldi lakótelepek ezzel a technológiával készültek.
A magyar tömeggyártás is innen indult: „az acéltepsikbe beleöntötték a betont, és kivették belőle az előre gyártott elemeket. A házgyárak a szovjet technológiát vették át a gyártáshoz, az elem készítéshez, azonban a panelházak csomóponti rendszerénél még korszerűbb, dán és francia megoldásokat alkalmaztak.”
A panelházakat jellemzően 3 fajta előregyártott alapelemből építették fel: tartó falelem, födém, homlokzati falelem (3 rétegű, hőszigetelt). Egy szinttel 4 nap alatt készültek el, ezek után az előre összeszerelt fürdőszobákat beemelték a helyükre. |
Magyarországon 1959-ben, kísérleti jelleggel Dunaújvárosban kezdték el felépíteni az első paneltömböt. Az első, Szovjetunióból vásárolt házgyárat Óbudán, a Szentendrei úton állították munkába 1965-ben, míg a dán Larsen-Nielsen rendszerű sablonokra és licenszre épülő házgyár 1968-ban Ferencvárosban kezdte meg működését. Debrecenben saját fejlesztés is elindult, mely során többek közt az addig legnagyobb, 345 centiméteres nappali fesztávját 435 cm-re növelték.
Kezdetben elsősorban Budapesten, majd országszerte ontották a ház-, és panelgyárak az előregyártással készülő lakásokat, ám a 20. század Kelet-Közép-Európájának a legégetőbb problémáját, a lakáskrízist csak a 70-80-as évekre sikerült csillapítani.
Debrecenben évi 2500-3000 lakás készült
A háború után Debrecenben is nagyon erős volt a lakáshiány. A bombázások miatt a lakóépületek fele vagy megsemmisült, vagy súlyosan sérült, emellett az erős iparosítási szándék miatt rengeteg gyár épült, és a bevándorló munkaerőnek szintén kellett lakást építeni.
Debrecen lakosszáma 1945 és 1990 között nagyjából 100 ezer fővel, a duplájára nőtt, az elhelyezésükre 1990-ig több mint 27 ezer panelos technológiával épített lakás készült. A Debreceni Házépítő Kombinát (DHK) házgyár 1971-től kezdett üzemelni, éves kapacitása 2500-3500 lakás volt. A terveket az egyébként jól felkészült regionális tervező iroda, a KELETTERV, az épületeket a Hajdú-Bihar Megyei Általános Építőipari Vállalat (HÁÉV) készítette.
Debrecen legrégebbi panelos lakótelepe a „Fényes udvar”, egy korábbi temető helyén épült. A lakótelep 1500 lakását 1970-1972 közt építették, ennek közvetlen közelében kapott helyet a „debreceni ufó”-ként becézett víztorony, hogy biztosítsák a panelokban élők vízellátását.
Ezután a panelházak nagy része gombamód nőtt ki, a Fényes udvar után sorrendben, a Burgundia utca, a Szent Anna utca, a Csapó utca, a Darabos utca, a Vénkert, a Bethlen utca, az Újkert, a Tócóskert, majd a Tócóvölgy épült meg.
"A kreatív tervezői munka teljes mértékben elveszett"
A termelékenység és a hatékonyság mindent felülíró szabálya folyamatos vitaalap volt a kivitelező HÁÉV és a tervező KELETTERV között még úgy is, hogy a tervezés sokkal inkább adaptálást jelentett. Ez a fejlesztési politika olyan mértékben átstrukturálta az építészek lehetőségeit, hogy a kreatív tervezői munka teljes mértékben elveszett. "Az előregyártás és tömegtermelés kényszere miatt egyre több panelos lakótelep és a szintén előregyártott vázas rendszerű középület épült” - mondta el Kovács Péter, aki szerint ez a módszer volt az egyetlen megoldás a háború után hiányzó lakások ilyen gyors felépítésére.
"A korábbi klasszikus technológiákkal nem lehetett ekkora teljesítményt elérni. Hiányoztak a minőségi szakemberek, szinte megszűntek az olyan szakmák, mint pl. az ácsok", ezért az építész szerint
azon lehet csak vitatkozni, hogy miért nem lehetett ezzel a technológiával jóval érzékenyebb módon építkezni.
A debreceni Fényes udvar városrészben egy panelház elemének a részleteReviczky Zsolt
Az első beépítések még központi tervek alapján ráadásul a fővárosban kifejlesztett elemcsaládból születtek. "Nem önmagában az előregyártás volt a gond, hanem a normatívák miatt végletekig leegyszerűsített elemrendszer általános használata.”
Azonban Kovács Péter szerint hiba volt a rendszerváltás után a paneltelepek negatív tulajdonságait kiemelni és azokat a szocializmus idején tevékenykedő építészeket, például Boruzs Bernátot stigmatizálni, akik egyébként nem kaptak szabad kezet a tervezéskor. Az építész szerint
azt hitték tévesen, hogy az építészek tehetnek a lakótelepekről, ami nem igaz, mert ez az irányvonal egy direktíva volt.
Ugyanakkor a paneles beépítéseknek az építész szerint sok pozitív tulajdonsága van, például az, hogy kialakításuk néhány 1990 és 2020 közt épült társasházi konstrukcióknál kedvezőbb. A paneles lakótelepekhez rengeteg zöldfelületet telepítettek, emellett sportpályák, játszóterek, óvoda, bölcsőde, de némelyiken még uszoda is helyet kapott. Az építész az egyetlen, gyakran szídott problémát sem tagadja, szerinte a panelnak egy nagy problémája van: hogy hangos.
