Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Két postahivatalt zárna be a Magyar Posta a városrészben, a polgármester megakadályozná.
Költségcsökkentésre hivatkozva országszerte 366 posta zár be ideiglenesen most szombattól, az intézkedés Budapest II. kerületének két postahivatalát – a Török és a Kelemen László utcait – is érinti. A városrész polgármestere, Őrsi Gergely november elején már jelezte, hogy a két helyiséget ingyen adnák bérbe, sőt a gáz- és villanyszámlát is kifizetnék a Magyar Posta helyett azért cserébe, hogy nyitva maradnak. Mivel az ajánlatra akkor nem kapott választ, most újra elküldte. A levélre – a postával – egyedi, a bezárás ellen tiltakozó bélyegeket is gyártatott.
Az MSZP-s politikus a közösségi oldalán azt írta: „Meggyőződésem, hogy ez szolgálja a II. kerületben élők érdekeit, és posta is tud spórolni, márpedig takarékossági intézkedésként jelentették be a postabezárásokat. Ha nincs bérleti díj, villany- és gázszámla, akkor nincs miért bezárniuk ezeket a postafiókokat. Továbbra is bízom benne, hogy a posta meghallgatja ajánlatunkat, és él is vele”.
Őrsi mindemellett pénteken délutánra közös levélírásra invitálta a kerületi lakosokat a Török utcai postához. „Az egyedi bélyeget és a borítékot mi visszük, így Önök is megírhatják a postának, hogyan vélekednek a fiókbezárásokról” – olvasható a bejegyzésében.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.