Csökkenthetik az adminisztrációs terheket, egyszerűsíthetik és felgyorsíthatják a pályázati folyamatot az Otthonfelújítási Programban. Legalábbis már egyeztettek az erre vonatkozó javaslatokról az érintett minisztériumok, bankok és szakmai szervezetek képviselői – derült ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) Facebook-posztjából.
A pályázattal kapcsolatban – amely keretein belül az 1990 előtt épült családi házak energetikai felújítására lehet kedvezményes hitelt és vissza nem térítendő támogatást igényelni – felmerülő nehézségekre már augusztus elején is figyelmeztettek.
Az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozat elnöke múlt héten bonyolult bürokráciára és túl aprólékos részletszabályokra panaszkodott, amik miatt az összes szóba jöhető pályázónak alig tizede jelentkezett a támogatásért. Az elnök akkor több könnyítést is felvetett, úgy tűnik, néhány nyitott fülekre talált.
https://hvg.hu/gazdasag/20240917_uj-otthonfelujitasi-tamogatas-palyazat-ingatlan
Az ügyben lapunk is küldött kérdéseket az Energiaügyi Minisztériumnak, arról érdeklődve, hogy pontosan hányan pályáztak, és hány támogatást ítéltek már oda, illetve hogy terveznek-e könnyíteni a feltételeken. Választ nem kaptunk, de a poszt alapján a következő könnyítéseket mérlegelik:
- Bővülhet a lehetséges résztvevők köre (ez akár azt is jelentheti, hogy nem csak az 1990 előtt épült ingatlanokkal lehet majd pályázni).
- A kérelmezőknek kevesebb dokumentumot kell majd benyújtaniuk a kölcsönhöz.
Egy dologban azonban nem engednek: a korszerűsítésekkel továbbra is legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni.
Az EM azt is elárulta, hogy a program július elsejei indulása óta már több mint tízezer energetikai tanúsítványt állítottak ki – ezzel kell ugyanis igazolni majd az energiamegtakarítást. A pályázat részletei nem most módosulnának először.
A program kezdetekor az alábbi cikkben szedtük össze a legfontosabb tudnivalókat:
https://hvg.hu/ingatlan/20240618_otthonfelujitasi-hitelprogram-ingatlan-energetikai-korszerusites-lakasfelujitas-szigeteles-futeskorszerusites-nyilaszarocsere-kerdesek-valaszok