Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Nemzeti Bank üvegtetejéről nyilatkozott a miniszterelnök. Lázár János szerint az összes jogszabályt betartották, jogszerű döntés volt, hogy kormányhatározat született az átépítésről.
Nem vagyok építésügyi hatóság, nem lehet kijárni semmit – mondta Orbán Viktor az RTL Híradónak, amikor arról kérdezték, hogy valóban nála járták-e ki, hogy üveg panorámatető épüljön a Magyar Nemzeti Bank több mint 100 éves, műemléki védelem alatt álló épületének tetejére.
Az üvegtető ügyéről Bátonyi Péter műemlékvédelmi referens beszélt a Partizánnak, a műsor előzetese vasárnap jelent meg, és abban volt erről szó. Bátonyi azt mondta, hogy a székház a felújítás előtt kiváló állapotban volt, mégis az a döntés született, hogy teljesen felújítanák, és a tetőszerkezetet elbontva „ráépítenének egy üvegdobozt”.
A terv szerinte az volt, hogy Matolcsy György jegybankelnök az üvegdobozban látja vendégül az MNB idén tavaszi századik évfordulós bankettjén az európai jegybankelnököket, innen tekintik majd meg a várost. Hozzátette: mivel az Alpár Ignác tervezte épülethez hozzátartozott a tetőszerkezet is, a törvény azt is védi. Ezt a műemlékvédelmisek jelezték is, majd pár hét múlva tudatták velük, hogy a miniszterelnöknek tetszik a terv, és megkérték őket, hogy „a szükséges jogi szálakat varrják el”.
„Én ezen a ponton felálltam, és azt mondtam, hogy ebben nem kívánok részt venni” – jelezte Bátonyi, hozzátéve, hogy tudomása szerint a miniszterelnöknek nincs építési hatósági jogköre.
A terv végül megvalósult, kormányhatározatot hoztak, amivel az örökségvédelmi törvényt és a hatályos településrendezési tervet is felülírták.
Lázár János építési és közlekedési miniszter azt mondta az ügyről, hogy „az összes jogszabályt betartották, hogy jogszerű döntés volt, az nem kétséges, hogy ez jó megoldás”.
Az RTL Híradó a riportjában megjegyezte, az épület felújítását az a Raw Development Kft. végzi, amelynek tulajdonosa Somlai Bálint, a jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a barátja. Eredetileg 54 milliárd forintért vállalták el a munkát, a költségek azonban 50 százalékkal megemelkedtek, így a felújítás több mint 80 milliárd forintba fog kerülni.
Bátonyi Pétert azóta kirúgták, miután vasárnap megjelent az előzetese a műsornak. Hétfő reggel az Ügyfélkapujára érkezett értesítésből tudta meg, hogy felmentették az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium fennhatósága alá tartózó műemléki referensi állásából.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.