Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Megemelik a lakásfejlesztési tőkeprogram keretét, ami így már 300 milliárdos lesz.
Tavaly decemberben jelentette be a kormány, hogy 200 milliárd forintos kerettel lakásfejlesztési tőkeprogramot indít. Hétfőn kiderült, hogy ennél is több pénzt szánnak lakásépítések támogatására, ugyanis Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook-videóban közölte:
akkora az érdeklődés a program iránt, hogy a keretet, “úgy tűnik”, meg kell emelniük 300 milliárd forintra.
Nagy a videóban azt mondja, reméli, így több ezer lakás fog épülni, és ez enyhíti a lakhatási válságot.
A lakásfejlesztési programra 2025. márciustól december 31-ig lehet jelentkezni. A programban ingatlanpiaci szereplők juthatnak pénzhez hazai ingatlanalapokon keresztül, alaponként 5-30 milliárd forint értékben. Az összeget magyarországi fejlesztésre kell fordítani, a pénzek 60 százalékát új lakás és bérlakások építésére, illetve kollégiumfejlesztésre kell felhasználni.
A döntés annyiban nem meglepő, hogy a magyar építőipar jelen helyzete elég rossz: a Központi Statisztikai Hivatal minap közölt adatai szerint tavaly decemberben éves összevetésben 4,2 százalékkal esett vissza a magyar építőipar termelési volumene. Ugyanakkor az év elején már jöttek olyan jelek is, melyekből a szakértők azt szűrték le, hogy hamarosan pozitív fordulat jöhet -– ez még Nagy mostani bejelentése előtt történt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.