szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kilencből négy területen, főleg a klímát és a fajok kihalását illetően, az ember már átlépte a Föld terhelhetőségének határát - állítja egy új tudományos kutatás.

Egy 18 tudósból álló nemzetközi kutatócsapat kilenc olyan mutatót vizsgált, amelyek esetében bizonyos határértékek átlépése veszélybe sodorhatja az emberiség jövőjét a Földön. A csapat öt évet töltött a földi életet megalapozó világszintű folyamatok megfigyelésével.

Az eredményeik szerint négy mutatóról - a klíma, az állat- és növényfajok kihalásának mértéke, az erdőségek visszaszorulása, illetve a műtrágyahasználat okozta nitrogén- és foszforkibocsátás - megállapítható, hogy a jelenlegi helyzet túl van a biztonságos szinten. 

A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban a tudósok úgy fogalmaznak, hogy ezeknek a határértékeknek az átlépése "veszélyzónába sodorja az emberiséget". "Nem gondolom, hogy máris tönkretettük volna a bolygót, azonban egy sokkal nehezebb világot teremtünk magunknak" - nyilatkozta Sarah Cornell, a tanulmány egyik szerzője.

A kilenc vizsgált mutatóból az édesvíz-felhasználás, az óceánok elsavasodása, illetve az ózonréteg elvékonyodásának mértéke még a biztonságos határértékek alatt van a tanulmány írói szerint. Két másik mutató, köztük a légszennyezettség, további vizsgálatokat igényel.

A tudósok szerint leginkább a globális klímaváltozás, és az állat- és növényfajok kihalása miatt kell aggódni, mivel mindkét folyamat "önmagában is komoly veszélyt jelent az emberiség jövőjére nézve". 

A klímát illetően aggodalomra ad okot, hogy a légkör szén-dioxid-koncentrációja már most eléri a 399 ppm-et (milliomod térfogatrészt), jóval meghaladva a még biztonságosnak tekinthető 350 ppm-es határértéket. Az állat- és növényfajok kihalásának tempója a tanulmány írói szerint 10-100-szor gyorsabb a biztonságos szintnél. 

A tudósok szerint az emberiség alábecsüli a nitrogén- és foszforszennyezés veszélyét is, pedig ez nemcsak klímára, hanem a fajok sokszínűségére és a vizek minőségére is kihatással van.

A tanulmány a Stockholm Resilience Centre tudományos műhely közreműködésével készült egy 2009-es jelentés folytatásaként. A kutatók január végén a davosi Világgazdasági Fórumon fejtik ki bővebben megállapításaikat.

Cenzúrázta a Meta az Instagramon az LMBTQ-hashtageket, de állítja, csak véletlen volt

Cenzúrázta a Meta az Instagramon az LMBTQ-hashtageket, de állítja, csak véletlen volt

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

Az azeri elnök ismét Oroszországot okolta a repülőgépbaleset miatt

Az azeri elnök ismét Oroszországot okolta a repülőgépbaleset miatt

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?