szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Meglepő eredményre jutott az a hazai tanulmány, amely a lakott településeken egyre gyakrabban felbukkanó vaddisznókról készült.

A belterületen károkat okozó vaddisznók a közvélekedéssel ellentétben nem a külterületi erdőkből szöknek be a városba, hanem eleve a lakott területen élnek – derült a Heltai Miklós, a gödöllői Szent István Egyetem docense által vezetett, Budapest térségében végzett kutatásból, amelyet a Pilisi Parkerdő Zrt. megbízásából készítettek.

Az eredmények alapján valószínűsíthető, hogy vannak kondák, amelyek állandóan a belterületen élnek – tették hozzá.

Egy nyomkövetővel ellátott példány mozgásának vizsgálatából például kiderült, hogy naponta csupán néhány száz méteres távolságot tett meg, búvóhelye és táplálkozási helye gyakorlatilag ugyanott, az összefüggő erdőtömbtől távoli belterületen volt található.

©

A kutatók a lakott területek határainak közvetlen közelében elejtett 34 vaddisznó gyomortartalmának vizsgálatával kimutatták azt is, hogy a belterületeken élő példányok táplálkozásában jelentős szerepet játszanak az emberi tevékenységből származó zöldhulladékok, emellett elsősorban olyan növényeket fogyasztanak, amelyek nagy mennyiségben találhatóak meg a belterületeken.

A kutatásról kiadott közlemény felidézte, hogy a hatályos jogszabályok szerint a Pilisi Parkerdő Zrt. a belterületeket vadászati szempontból nem kezelheti, vagyis nem léphet fel a városi környezetben megtelepült vaddisznókkal szemben sem, ez pedig potenciálisan veszélyeztetheti a terület lakosságának testi épségét.

A megoldást a kutatás szerint egy új városi vadgazdálkodási modell kialakítása jelentheti, amely a megfelelő jogi és szervezeti háttér segítségével képes biztosítani, hogy a belterületeken megjelenő vadon élő állatfajok, így a vaddisznók által is okozott károkat alacsony szinten lehessen tartani.

A tanulmány a lakosoknak azt javasolja, hogy a belterületeken élő vaddisznók számának visszaszorítása érdekében lehetőség szerint zárják le a kukákat, valamint ne szórjanak ki zöldterületre konyhai hulladékot és kerti nyesedéket.

Emellett a kutatás sürgeti az illegális kommunális és zöldhulladék-lerakók felszámolását, az elhanyagolt kertek takarást adó aljnövényzetének lekaszálását, és a gyümölcsösök és kiskertek tönkrement kerítéseinek kijavítását, megerősítését.

©

A kutatás alapvető célja annak tisztázása volt, hogy a lakott belterületeken észlelt vaddisznók a kültéri erdőkből érkeznek-e, vagy olyan példányokról van szó, amelyek már megtelepedtek a városi, zöldövezeti területeken.

A könnyen alkalmazkodó és magas intelligenciával rendelkező vaddisznó sokféle élőhelyen, köztük a vadon élő állatok által alapvetően elkerült városokban is meg tud élni, ahol általában kedvezőbb a mikroklíma, sok helyen a száraz időszakokban is locsolják a zöldfelületeket, emellett megfelelő búvóhelyek és nagy mennyiségű táplálék is rendelkezésre áll.

Az elmúlt időszakban a vaddisznók lakott területeken való megjelenése Budapest környékén, a Dunakanyar több településén, Tatabányán, Salgótarjánban és a Balaton-felvidéken okozott problémákat. Mindez Európában nem számít új jelenségnek, a vaddisznók megtelepedése többek között Barcelonában és Berlinben is komoly károkhoz vezetett, ugyanis az állatok sokszor magánkerteket, közparkokat, sőt futballpályákat is feltúrnak.

A tanulmány adatai szerint a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetéhez 2012 és 2013 között leginkább a lakott területeken belüli zöldterületeken észlelt vaddisznókról érkezett bejelentés. Ezek általában olyan erdőfoltok és bozótos élőhelyek, amelyek sok esetben zöldfolyosókkal csatlakoznak a külterületi erdőkhöz. Az állatok csupán nagyon ritkán, a bejelentett esetek mindössze 3,6 százalékában tértek be gondozott kertekbe.

Károly herceg meleg szavakkal emlékezett az apjára

Károly herceg meleg szavakkal emlékezett az apjára

“November óta alig találkoztam emberekkel, ennyi kockázatot vállalhatok” - kirajzott az utcára Budapest péntek este

“November óta alig találkoztam emberekkel, ennyi kockázatot vállalhatok” - kirajzott az utcára Budapest péntek este

Halálos baleset történt a 49-es főúton

Halálos baleset történt a 49-es főúton