Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Meghalt Dobsa Sándor

Életének 72. évében kedden elhunyt Dobsa Sándor zenész, zongoraművész - ezt a család szerdán közölte.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Meghalt Dobsa Sándor

Dobsa Sándor 1934-ben született Szegeden. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora tanszakán szerzett diplomát 1958-ban, azután a Magyar Rádióban dolgozott. A Rádió tánczenekarának zongoristája volt, majd az 1963 őszén megalakult Stúdió 11 zenekar művészeti vezetője lett. A 11 tagú együttes neve fogalommá vált a magyar könnyűzene világában, a zenekar több száz lemez elkészítésében vett részt.

Dobsa Sándor mintegy 150 szerzeményéből készült rádiófelvétel, több ezer dalt hangszerelt, a zenekarral a hazai könnyűzenei élet valamennyi rangosabb eseményén - többek között az örökzöld slágereket ránk hagyó Táncdalfesztiválokon - részt vett.

Előadóművészek zongorakísérőjeként a világ számos országában járt. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki, 1998-ban eMeRTon életmű-díjat kapott. 2005 elejétől a Stúdió 11 zenekar örökös vezetője volt. Temetéséről később intézkednek.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.