A magyar vásárlók átlagosan két-három boltot látogatnak rendszeresen. Egyetlen egy bolt mellett 18 százalék tart ki, négy vagy annál több üzletbe pedig 27 százalék jár. Hipermarketbe hetenként átlagosan egyszer szoktak menni nagy bevásárlás céljából, míg szupermarketet hetente kétszer keres fel a vevők többsége. A diszkontra heti egy-két, míg hagyományos kis boltra négy látogatás jut.
Az AC Nielsen felmérése szerint élelmiszerre, személyi higiéniai termékekre és vegyi árukra egy háztartás havonta átlag 40 ezer forintot meghaladó összeget költött tavaly, aminek feléből friss árut vásároltak. Megállapításuk szerint a jövedelem növekedésével nem jár együtt a friss termékekre költött összeg arányának emelkedése.
Az ACNielsen Shopper Trends kutatásai azt mutatják, hogy a vásárlók 34 százaléka jövedelmének legnagyobb részét hipermarketben költi el. A hipermarket látogatói között az átlagosnál több a 25-34 év közötti, legalább érettségizett, családban élő fogyasztó.
A diszkontban vásárol inkább a 35 évesnél idősebb, aki egyedül vagy nagy családban él, jövedelmével a legalacsonyabb vagy legmagasabb kategóriába tartozik, vezető beosztásban vagy szakmunkásként dolgozik.
A szupermarketet a szinglik és a kis méretű háztartások preferálják leginkább. Életkor szerint vevőkörükben az átlagosnál nagyobb arányban a legfiatalabbakat, azaz 24 év alattiakat találjuk. A szupermarket vásárlóinak többsége közepes jövedelemmel rendelkezik.
A piackutató megállapítja, hogy régiónkban a magyar fogyasztók legérzékenyebbek az árakra, és több mint egyharmaduk aktívan keresi a promóciókat, míg kétharmaduk tudja azt is, hogy mennyibe kerülnek az általuk rendszeresen vásárolt árucikkek.
Az ACNielsen kutatásai ugyanakkor azt mutatják, hogy az erős imázzsal rendelkező márkák által képviselt többletértékért a fogyasztók megadják a magasabb árat. Például a húskészítmények között a száraz áruk esetében a fogyasztók a piacvezető márkáért a kategória piaci átlagárának 180 százalékát is hajlandók megfizetni. De idesorolható a családi jégkrém, ásványvíz, szénsavas üdítőital és jeges tea is. Rajtuk kívül a kategória átlagához képest a márkás termékek fogyasztói átlagára magasabb a rizsnél, táblás csokoládénál és gyümölcslénél.
A szinglik kedvelik leginkább a szupermarketeket
A magyar vásárlók csaknem fele a friss élelmiszereket a lakóhely közeli kisboltban szerzi be, míg a vevők kétharmada a csomagolt élelmiszerek vásárlásánál a hiper- és szupermarketet részesítik előnyben - állapítja meg az ACNielsen piackutató vállalat "Shopper Trends" című felmérése.
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Gyors tempóban indult a 2026-os foci-vb A csoportjának második mérkőzése.
Hiába védi Infantino a jegyárakat, Dél-Korea és Csehország meccsén feltűnően sok üres szék volt
Magyar Péter focihasonlattal írta le a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok rendszerét, de mennyire volt igaza?
A hiúság és a mohóság bűne hatja át a világbajnokságot
Trump hiúságát legyezgetve szorgoskodik a foci-vb megrendezésén Gianni Infantino FIFA-elnök.
Trump és Infantino barátsága elég ahhoz, hogy az amerikaiak a dobogóról álmodozzanak? – bemutatjuk a foci-vb D csoportjának csapatait
Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Egymás után két halálos baleset is történt ugyanazon a szakaszon.
Moldáv férfiak haltak meg az M1-esen történt tragédiában, a Magyar Közút készíti a jelentést
A Metallica kísérleti alanyai lettünk, és nem bántuk meg
Balásy Gyula reálisnak látja, hogy a cégei nem tudják elkerülni a felszámolást
Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
eduline.hu „Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején
Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés és -továbbképzés a a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Négy és fél éves csúcsra erősödött a forint
Az egyik autó megállt, a másik elütötte a gyalogost a zebrán – videó
Levideózták, ahogy a rendőrök kirángatták a kocsijából a budapesti ámokfutót
„Az a cél, hogy visszatérjünk az 1998-as Fideszhez” – a párton belül is felháborodást keltett Orbán Viktor Vadhajtások-vallomása
A megújulásról beszélt a HVG-nek Navracsics Tibor és Havasi Bertalan.
Martini Noémi: Rossz hír Rétvári Bencééknek, hogy a nők méhéhez többé semmi közük
Évek óta nem volt ilyen: olcsóbbak lettek a lakások szinte minden megyében
A házaké csökkent leginkább, a paneleké legkevésbé.