szerző:
hvg.hu

A jövőben emelkedhet az igény a piaci alapú ápolás, gyógyítás iránt, a magánklinikák is több pácienst remélnek a beígért egészségügyi reform hatására. De milyen szolgáltatások és mennyiért vehetők igénybe a piacon? Mennyibe kerül, ha lepattant kórházi ágyak helyett luxuskórteremben szeretnénk lábadozni, netán a tébé által fizetett időigényes szűrővizsgálatok helyett magánkórházakban vizsgáltatjuk ki magunkat?

„A hálapénz fizetését átvállaljuk” - hirdeti honlapján kórházi hotelszolgáltatását az egyik hazai biztosítótársaság. Az ügyfél – kórházi ápolást, gyógyulást igénylő betegség esetén – exkluzív környezetben lábadozhat: a lepattant, málladozó falú kórtermek helyett légkondicionált, kétágyas szobák várják, amihez a saját fürdőszobán, hűtőszekrényen, televízión és telefonon kívül még – egyes kategóriáknál - számítógép- és internet hozzáférés is jár. Minőségében és mennyiségében is más ételt kap, mint a „hagyományos betegek”, s - a közkórházakban megszokottaktól eltérően - rendszeresen látogatják az ápolók. Mindezt valamelyik közkórház elkülönített részében. Ha pedig valamilyen vizsgálatra kell mennie, kíséretet kap, soron kívüliséget élvez.

Kényelemben lábadozni

A hotelszolgáltatást nyújtó biztosítók egy-egy közkórházzal kötnek szerződést, s évi több tízmillió forintot fizetnek az intézménynek a 24 órás rendelkezésre állásáért, hogy ügyfélük bármikor igénybe vehesse a szolgáltatást. „Nálunk tizennégy elkülönített ágy áll rendelkezésre és 80 százalékos a kihasználtság. Mindezt nemcsak biztosítók ügyfelei vehetik igénybe, hanem bárki. A legolcsóbb tarifa napi 8 ezer, a legdrágább 25 ezer forint, utóbbiért egy apartmant kap a beteg” – mondta a hvg.hu-nak Karácsonyi Annamária, a Fővárosi Szent Imre Kórház gazdasági igazgatója. A szolgáltatás olyan népszerű, hogy időnként még előjegyzésre is szükség van, a páciensnek ekkor kb. 1-2 hetet kell várnia a beköltözéssel – kivétel, ha a biztosító ügyfele, mivel akkor a kórháznak mindenképpen helyet kell biztosítania. A kórháznak ezzel havonta többmilliós bevétele származik, jóllehet a luxusszobák fenntartási költségei is magasabbak, mint a hagyományosoké: drágább a rezsi, több villany kell.

Két biztosító, két termék

A budapesti MÁV kórházzal szerződésben álló ING biztosító Vitalitás néven futó, hotelszolgáltatás nyújtó termékét nemcsak életbiztosítás mellé lehet kötni, hanem önállóan is, ekkor azonban a biztosítás egy kockázati alapbiztosításból és a kórházi hotelszolgáltatást nyújtó kiegészítő biztosításból áll. Egy 40 éves ügyfél számára ez nagyjából 5500-6000 forint havonta (70 ezer forint évente).  Az ügyfeleket a MÁV kórház - külön e célra létrehozott - osztályán helyezik el, ahol 12 kórterem van, 24 ággyal. Mindegyik szobában van fürdőszoba, televízió, hűtőszekrény, az osztályon pedig internet-hozzáférés. A páciensekről 12 nővér gondoskodik, az étrendet dietetikus segítségével állítják össze.

A Generali-Providencia biztosító hasonló, MedHotel nevű terméke (amelyet az ügyfélnek legalább öt évre kell kötnie) három kategóriát kínál: a gyémánt kategóriát választók Budapesten a Kútvölgyi Klinikai Tömb Kórház, az arany kategóriásak a Fővárosi Szent Imre Kórház, míg az ezüst kategóriát igénybe vevők a Miskolci Megyei Kórház hotelszolgáltatását élvezhetik vehetik - soron kívül - igénybe. A MedHotel is választható önállóan, de kötelező kötni mellé legalább öt évre egy műtéti térítés kockázat biztosítást (ez egy 40 éves férfi esetében 100 ezer forint biztosítási összegre évi 58 ezer forint), de az ügyfél választhat további balesetbiztosítási vagy életbiztosítási szolgáltatásokat is. A hotelszolgáltatás díja kategóriánként változó: ezüst kategóriában egy 40 éves férfinak évi 56 ezer forintjába kerül, míg gyémánt kategóriában ez már 180 ezerre rúg. A Generali MedHotelnél ugyanakkor az ügyfél évente egyszer ingyenes komplex szűrővizsgálaton vehet részt, de annak eredménye nem befolyásolja a már megkötött szerződést, így akkor sem változik a szolgáltatás díja, ha az illetőnél betegséget diagnosztizálnak. „ Nem jellemző, hogy kórházi hotelszolgáltatásainkat önállóan vennék igénybe az ügyfelek, általában valamilyen balesetbiztosítás mellé kötik” – árulta el a hvg.hu-nak Szász Éva termékmenedzser. A különböző kategóriákban a szolgáltatás szintjén van különbség: míg az ezüstkategóriás miskolci kórházban a beteg nem tud internetezni, addig a Szent Imre kórházban az internetszolgáltatás “telepíthető”, az aranykategóriás Kútvölgyiben pedig adott.

A kórházi hotelszolgáltatásnál ugyanakkor a beteg a befogadó kórház infrastruktúráit használja, azaz a vizsgálatokat ugyanolyan körülmények között végzik el, mint a nem VIP-betegeknél – csak soron kívül. Ezért a legtöbbször műtét utáni pihenésre, lábadozásra ajánlják. Ha pedig netán balesetet szenvedünk, s egy másik – a biztosítóval szerződésben nem álló - kórházba kerülünk, akkor csak azután tudunk átmenni a kényelmet nyújtó kórházba, hogy a kezelőorvosunk a leendő orvosunkkal konzultál. Ez pedig némi időbe telhet, ismerve a közkórházak elfoglalt orvosait.

És ha a magánkórházat választjuk? (Oldaltörés)

„Sajnos most senkit nem tudok kapcsolni, klinikánk augusztus 14-én zárva van, én sem a kórház épületben vettem fel a telefont” – felelte egy hölgy, amikor az egyik fővárosi – általános orvosi vizsgálatokat végző – magánklinikát hívtuk fel. Állandóan nyitva tartó, fekvőbeteg ellátást is nyújtó magánkórházból jelenleg csak egy van Magyarországon, a Telki Magánkórház. Az összesen legalább 100 orvost foglalkoztató intézménynek éves szinten 1200 fekvőbetege és 12 ezer járó betege van – tudtuk meg Dr. Békési László főigazgatótól. A magántulajdonú, évi 800 millió forintos bevétellel büszkélkedő, ettől az évtől várhatóan már nem veszteséges kórház fő profilja a szülészet, a nőgyógyászat, belgyógyászat, de egyre többen keresik fel szűrővizsgálatok miatt is.

Magánkórházak máshol

Az Egyesült Államokban  nagyrészt magánkézben van az egészségügyi ellátórendszer, s csak nagyon rossz anyagi körülmények között élők ellátásának költségeit vállalja át az állam. Olaszországban a közkórházak többsége már magánkézben van, a betegeknek részt kell vállalni a költségekből. Németországban is egyre nagyobb szerephez jut a magánszféra: a magánkórházak a kötelező társadalombiztosítással kötnek szerződést.

„Azért nincs több magánkórház Magyarországon, mert nem alakult ki az a fajta, nyugaton honos biztosítási rendszer még idehaza, ami egy ilyen kórházat stabilan fent tudna tartani” – magyarázza a főigazgató, miért nincs konkurenciájuk. A Telki szolgáltatásait – a Magyarországon dolgozó külföldieken és diplomatákon kívül – jórészt magyarok veszik igénybe, jóllehet egy nyugat-európai páciensnek 40 százalékkal kevesebbet kellene fizetnie, mint hazájában. „A mi áraink a német társadalombiztosítás árszínvonalnál is lényegesen olcsóbbak” – mondja Békési. Az orvosok viszont jól járnak, mert aki eredményesen dolgozik, az nyugati kollégáikhoz hasonló fizetést kap. Ezt az orvosok is tudják, így a közkórházakból külföldre távozók nagy része először a Telkiben próbál érdeklődni, hogy van-e hely. Általában nincs.

A Telkiben egy szakorvosi alapvizsgálat 20 ezer, a konzultációs díj 10 ezer, a vizsgálatot megelőző szakorvosi véleményadás szintén 10 ezer forintba kerül a páciensnek. (Figyelemreméltó, hogy ugyanezekért a szolgáltatásokért egy közkórháznak jóval kevesebbet fizet az OEP, egy szakorvosi vizsgálat esetében például 825 forintot, míg egy kontrollvizsgálatnál 389 forintot. Az OEP-es műtéti ár pedig harmada-negyede egy magánkórházinak.)

Ha magánkórházban szeretnénk műttetni magunkat, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, bár egy hitelnyújtó cég közreműködésével a Telki – hasonlóan több hazai magánklinikához - részletfizetési lehetőséget is kínál betegeinek, a szolgáltatás ellenértéke 12-24 hónapos futamidejű kölcsönön keresztül törleszthető, s a kölcsön a szolgáltatás teljes összegét fedezi, önerő sem kell hozzá. A havi törlesztések mértékét egyénileg alakítják ki, a visszafizetés pedig a beavatkozás után kezdődik. Igaz, hitelt nemcsak az egészségügyi fogyasztási hitelt nyújtó cégen keresztül vehetünk fel, és előfordulhat, hogy a beteg jobban jár, ha ingatlanját terheli meg, s szabadfelhasználásra vesz fel bankból jelzáloghitelt. Egyébként a Telkiben nem gyakori, hogy a páciensek hitelből fizetnének a beavatkozásokért.

A Telki árai (példák)

 Komplex Menedzserszűrés:
(életkor szerint) 115 ezer - 135 ezer HUF

Szakorvosi vizsgálat: 20 ezer HUF

Kontrollvizsgálat: 7500 HUF

Szülés + 4 nap ápolás + gyerekellátás: 565 ezer HUF

Foghúzás: 10000 HUF

Teljes hasplasztika: kb 400 ezer  HUF

Általános belgyógyászati kivizsgálás: 75 ezer HUF

Magánintézményben nem úszunk meg műtétet 100 ezer forint alatt. Egy aranyérműtét több mint 130 ezer forintba kerül, de például egy lágyéksérvműtétnél már közel negyedmilliós tétellel kell számolnunk. De például ezek a műtétek a Telki Kórházban egynapos sebészeti beavatkozásként OEP finanszírozással is igénybe vehetőek. Ilyenkor a műtétet – érzéstelenítéssel együtt – a társadalombiztosítás téríti, a páciensnek csak az emelt szintű szolgáltatasért kell fizetnie, 23750 Ft-ot. A magánegészségügyi ellátások során az érzéstelenért, altatásért is külön fizetnünk kell, ennek ára 25 ezer forint, de akár 200 ezer forint is lehet. Persze van olyan, teljes költségét tekintve csaknem két millióba kerülő 10 napos bentfekvéssel végzett beavatkozás (pl. a csipőprotézis műtét), amit a TB nem támogat, a páciensnek pedig túl drága lenne, ezért ilyet nem is végeznek.

Ha több napig akarunk (vagy kell) a magánintézményben tartózkodnunk, akkor naponta közel 50 ezer forintot fizethetünk ápolási díjként, márpedig egy komolyabb műtéti beavatkozásnál maradnunk kell. (A Telki Kórházban egyébként az átlagos ápolási idő 1,6 nap.) Az ápolási díjban benne van a szobánk díja, az ellátás, az orvos- és nővérfelügyelet, valamint 2000 forintig a gyógyszerek, de nincs benne például a betegszállítás, az MRI-vizsgálat vagy a gyógytorna, illetve a további szakorvosi vizsgálatok. Éppen ezért például egy szülés a kiegészítő összegekkel együtt 500-650 ezer forintunkba kerülhet. Egy torokmandula-műtét pedig – az érzéstelenítéssel és 2 napos ápolással együtt – 300 ezer forint.

Ha hivatalosan nem is, de a közkórházakban is fizetnünk „kell”. Egy szülésért általában 50 és 100 ezer forint közötti összeget „kérnek”, egy epeműtétért 20-30 ezer forintot, egy gyermek szívműtétjéért már 200-250 ezer forintot. A szülésnél ugyanakkor további 15-20 ezer forintot „kell” kifizetnünk a szülésznőnek, a főleg magánrendelőben végzett terhesgondozásért pedig alkalmanként 5-10 ezer forinttal lehetünk szegényebbek. Azaz állami intézményben nagyjából összesen 250 ezer forintot szánhat a páciens egy szülésre, nagyjából fele annyit, mint egy magánklinikán.

                      Több beteget várnak a reformok után

„A legnagyobb konkurenciánk a paraszolvencia” – állítja a Telki Magánkórház vezetője. „A hálapénzt elfogadó orvos állami erőforrásokat használ, amikért nem fizet bérleti díjat, legalább a használt ingatlan és műszerek amortizációjának erejéig sem, ellentétben a komoly összegeket felemésztő beruházásokat végző, és az amortizációs költséget is viselő magánkórházakkal” – így Békési. A főigazgató meggyőződése, hogy a beígért egészségügyi reform, a vizitdíj bevezetése a tébé járulékot fizető, aktív dolgozókat könnyen a magánkórház fix áras szolgáltatásai felé terelhetik. „Ha az állami intézményekben a járóbetegellátás is várólistás lesz, ahogy ez jósolható, akkor felmerül a páciensben, hogy mennyit ér az ideje”. Szerinte ha a betegnek három vizsgálatra, három különböző helyre és három különböző időpontban kell elmennie, s az időpontot sem órára, hanem napra mondják meg neki, valamint a vizitdíjon felül hálapénzt is fizetnie kell, akkor valószínűleg meggondolja majd, hogy az állami egészségügyi vagy a magánkórház szolgáltatásait válassza-e.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Nem csak a hadseregé volna a Honvédkórház

A honvédség igényein túl a rendvédelmi szervek, a diplomaták, illetve az állami felsővezetés egészségügyi szolgáltatását is a Központi Honvédkórház biztosítaná - közölte Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

MTI Plázs

Batiz: nincs döntés a kórházi napidíjról

Batiz András közlése szerint a kormány a nyár végén dönt a vizitdíjról. A kormányszóvivő erről pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt újságírói kérdésre válaszolva.

MTI Itthon

Húsz orvos nem dolgozott az egerszegi kórházban

Szinte csak sürgősségi ellátást végzett a zalaegerszegi kórház, miután húsz orvos nem volt hajlandó aláírni a vezetés által felkínált új munkaszerződéseket, miután lejárt a színlelt szerződések felszámolására adott moratórium.

Trump bemutatta az amerikai űrhaderő logóját, azonnal felbolydult az internet

Trump bemutatta az amerikai űrhaderő logóját, azonnal felbolydult az internet

Ezen a térképen folyamatosan követheti, merre fertőz a koronavírus

Ezen a térképen folyamatosan követheti, merre fertőz a koronavírus

Bayer Zsolték tüntetéssel válaszolnak Niedermüller Péternek

Bayer Zsolték tüntetéssel válaszolnak Niedermüller Péternek

A Fidesz egykori pártigazgatója vette meg a Hollóházit

A Fidesz egykori pártigazgatója vette meg a Hollóházit

A WHO üzeni: ezeket tartsa be, hogy ne kapja el a koronavírust

A WHO üzeni: ezeket tartsa be, hogy ne kapja el a koronavírust

Múzeumi lopás: Azzal védekezett a vádlott, hogy elvette a főnöke az internetét

Múzeumi lopás: Azzal védekezett a vádlott, hogy elvette a főnöke az internetét