Kucsera elvtársat valóban nem szeretem. Megvan rá az okom. Aminthogy ő sem szeret engem. És neki is megvan erre az oka.

Először beszéljünk az apró-cseprő kérdésekről, szinte inkább ízlésbeli dolgokról. Kucsera: parvenü. És a parvenük, az újgazdagságukban, most szerzett hatalmukban tetszelgő újgazdagok mindig gusztustalanok. Nem tudom, volt-e már a világtörténelemben olyan fokú és annyira tömegjelenségként felburjánzó parvenüség, mint a Kucseráké.

Helyeslem Kucsera autóját, átlagnál nagyobb fizetését, csinos lakását; mindezek nélkül nem tudná jól ellátni a funkcióját. De utálom, hogy Kucseránál mindez a gyakorlati célok érdekében szükséges dolog egy ellenkező irányú gyakorlat eszközévé vált. Kucsera az autója, fizetése, lakása, külön bevásárlóhelye, külön üdülője stb. segítségével eltávolodik az élettől, a néptől, a párttól. A nép és a párt fölé rendelt, a népen uralkodó eltartottá lesz, vérlázító pöffeszkedést szokik meg, a gyalogjárás egyszerű művészetét és azzal együtt a gyalog járók valóság- és emberismeretét elfelejti, ízléstelen áléletéhez elkezd olyan görcsösen ragaszkodni, hogy ma már - higgyék el - a demokratikus haladás legerősebb akadálya Kucseráék részéről talán nem is politikai tévedésük, tehetségtelenségük, személyi kötöttségük, hanem a Kucserák mindenre elszánt ragaszkodása parvenü életformájukhoz.

Azt is hallottam a napokban, hogy "az elvtársakat már nem kísérik az elvtársak". Kucsera személyére konkretizálva azt jelenti, hogy nem jár már nyomában, nem kíséri minden lépését az a néhány jobb munkára méltó, de mégis ilyen, a személyes önérzetüknek aligha hízelgő beosztással sújtott fiatalember, akinek élethivatásául azt rótták ki, hogy csoportosan őrizzenek egy-egy kucserai életet.

A balatoni élet ismerői lélegzetelállító dolgokat mesélnek a vízbenyúló szöges drótkerítések mögötti rezervátumok világáról. Azokra a rezervátumokra gondolok, amelyekben Kucsera is szokott üdülni és gyógyíttatni magát mindenféle betegségből, kivéve a rangkórságát. De erről most nem akarok beszélni, mert félek, hogy úgyis az a vád érhet, hogy parvenü ízléstelenségnek minősítek olyasmit is, ami sokkal több ennél: az emberi méltóság meggyalázása.

A másik dolog, ami miatt nem szeretem Kucsera elvtársat: a dilettantizmusa. Kucsera semmihez sem ért és éppen ezért mindennel foglalkozik, de mindennel csak vezetői szinten. Ezt Kucsera természetesnek tartja. Mialatt e sorokat olvassa, nemcsak megsértődik, de nem is igen érti, mit akarok tőle. Fogadni mernék, hogy azt hiszi, elment az eszem. Hiszen ő csak irányít. Elvileg. Akármit. Ami jön. Hát hogyan kívánhatom, hogy értsen is hozzá?

Miből él Kucsera? Kétségtelenül értéktöbblet kisajátításából. Abból, hogy társadalmunkban az értéktöbblet egy tekintélyes részét nem közhasznú dolgokra - iskolákra, kórházakra, termelést szolgáló beruházásokra, rendbiztonságra, szükséges vezető szervek fenntartására, tudományra, művészetre, üdülésre, szórakozásra, ideológiai munkára - költjük, hanem: Kucserára. Kucsera parvenüségére, Kucsera dilettantizmusára. És ha az értéktöbblet nem elég a kucserai igények kielégítésére, növelni kell, bármibe kerüljön is az a produktív dolgozóknak.

Mert Kucsera nemcsak eszik, iszik, ruházkodik, lakik stb., Kucsera arról is gondoskodik, hogy fejlődésünk egyenes útja beláthatatlan labirintussá, végejárhatatlan útvesztővé váljék, mert ez az ő létezésének a feltétele. Kucsera városokat, üzemeket, palotákat, földalattikat épít a maga dicsőségére. Azaz gyakran csak elkezdi, de kifogy a szusza (vagy az országé) és a mű félbemarad, mint egy csonka piramis. Kucsera légből kapott számokat talál ki és azokhoz emberéletek árán is ragaszkodni akar, mert úgy érzi, hogy ezek a számok a saját nagyságát hirdetik. "Milliók egy miatt!" - mondják a nemrég még indexen tartott Az ember tragédiájában.

Kucsera számára a hazugság nem hazugság, a gyilkosság nem gyilkosság, a jog nem jog, az ember nem ember. Kucsera azt mondja: "szocializmus" és érti azt a valamit, ami a szocializmus építését gátolva őt élteti. Azt mondja: "egység", és érti önmagát, meg azt a maroknyi embert, aki vele egy követ fúj, szembehelyezkedve az egységes százezrekkel. Azt mondja: "demokrácia", és érti a saját uralmát. Azt mondja: "termelés", és érti azt a meddő körforgást, amely az ő egzisztenciáját biztosítja. Hát lehet szeretni ezt a Kucsera elvtársat?

Mert amíg Kucsera Kucsera marad, addig a nép nem lesz boldog. Ezért nem szeretem Kucsera elvtársat.