Gyurcsány: nem kell újabb kiigazítás

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint nincs szükség újabb, a pénzügyi kiigazítást célzó intézkedésekre - ezt a kormányfő a szocialista frakció hétfői tanácskozását követően mondta újságíróknak Budapesten.

  • MTI MTI
Gyurcsány: nem kell újabb kiigazítás

"Ha valami rendkívüli nem történik a világgazdaságban, akkor a magyar gazdaságban a közpénzügyek területén a kiigazítás szándékával, kizárólag egyenlegjavítás szándékával új intézkedéseket nem kell hozni" - jelentette ki a miniszterelnök.

Hozzátette, mindez nem jelenti a korábbi intézkedések visszavonását. A miniszterelnök megfogalmazása szerint jobbak a költségvetési eredmények, és már "lehet látni a fényt a kiigazítás politikája végén".

A kormányfő ezért köszönetet mondott az ország lakosságának, de mint hozzáfűzte, azért is köszönet illeti Magyarország lakosságát, mert annak ellenére sem nyújtanak támogatást a radikális politikához, hogy újabb és újabb szándék van a béke és a nyugalom felborítására.

A miniszterelnök kitért arra, hogy a frakcióval megtárgyalták az idei törvényhozási menetrendet, a kormány és a képviselőcsoport kezdeményezéseit.

Elmondta azt is, hogy a kabinet a héten véglegesíti munkaprogramját, amelyet a jövő héten hoz nyilvánosságra. Rövid tájékoztatója végén a miniszterelnök hangsúlyozta: a konzultáció híve, valamint a munkára és a mérsékelt építkezésre fog koncentrálni.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.