„Azzal a kéréssel fordulok önökhöz, hogy bejelentsem: x városban, y utcában, z szám alatt 2007 óta illegálisan, számla és nyugta adás nélkül menyasszonyi, alkalmi ruha eladása történik. Ezek mellett (fátylakat, kesztyűket és egyéb kiegészítőket) árulnak feketén. 2008 áprilisában szórólapot is jelentettek meg magukról és így hirdetnek. Katalógusos rendelés alapján hozzák a ruhákat, ukránoktól. Csak időpont egyeztetésével történhet a vásárlás. Kérem szíves utána járásukat AZ ÜGYBEN. A becsületesség minden törvénytisztelő emberre vonatkozik. Köszönöm (telefonszám és nyitvatartás mellékelve).”

A fentihez hasonló elektronikus levelek rendszeresek a HVG Online adózási portáljának, az Adózónának a postafiókjában. Az adóhatósághoz pedig természetesen nagyságrendekkel több levél, telefon, e-mail fut be, a bejelentések száma évről-évre nő. Tavaly – vélhetően a felpörgő vagyonosodási vizsgálatok hírétől kedvet kapva –  közel háromszor annyi „megkeresés” érkezett az adóhivatalhoz, mint 2006-ban: 3900-ről 10700-ra nőtt a számuk. Az APEH ezeket négy csoportba sorolja: vagyonosodási vizsgálat kérése, bejelentés, számla-nyugtaadási kötelezettség elmulasztása és adóeltitkolás (különös tekintettel ennek leggyakoribb megnyilvánulási formájára, a bejelentés nélküli bérbeadásra – fűzi hozzá a hatóság). „Míg 2007-ben a legtöbb jelzés vagyonosodási vizsgálat lefolytatására irányult, addig idén a bejelentés nélküli foglalkoztatást érintő jelzések vannak túlsúlyban” – mondták lapunknak az adóhatóság munkatársai.  Főleg az újház-építőkre hívják fel az APEH figyelmét az éber szomszédok. Vadász Iván, az Adótanácsadók Egyesületének alelnöke nemrég még sorrendet is felállított a feljelentők között: a sértett üzlettárs, az elküldött alkalmazott, az elvált házastárs a leggyakoribb.

© Végel Dániel

A beadványok egy része igen kevés adatot tartalmaz, ezek nem is alkalmasak az azonosításra. Ezek nélkül azonban az APEH a közérdekű bejelentések alapján nem tud hatékony vizsgálatot folytatni.  Az információkat akkor tudják kivizsgálni, ha egyértelműen beazonosítható a cég, személy, illetve ha a nyilvántartási rendszerrel történő összevetést követően – a kockázatelemzéseket és egyéb más kontrolladatokat figyelembe véve – megállapítható, hogy megalapozhatják egy adóhatósági vizsgálat lefolytatását. A bejelentések többsége névtelen, de a nevét vállaló állampolgárt is védi a törvény.

Büszkélkedhettek a jó adózók

Sokan úgy gondolják, hungarikum a névtelen be- és feljelentgetés. "Az egyenlőség eszméje az egyetlen, ami lényegében változatlanul átmentődött a múlt rendszerből, a kiugró teljesítményt ma sem igazán tolerálják az emberek” – mondja Valuch Tibor történész, amikor erről faggatjuk. Cáfolja ugyanakkor, hogy ez nemzeti sajátosság, vagy a múlt rendszer hagyatéka lenne. „A történelemben többször előfordult – nem csak Magyarországon –, hogy emberek feldobták, elárulták egymást. A második világháború végén nálunk és más országban is sokan beárulták a bujkálókat, mások viszont saját életüket kockáztatva mentették másokét” – hoz XX. századi példát.

A Kádár-korszak utolsó másfél évtizedében már felgyorsult az újravagyonosodás, megnövekedtek a jövedelmi különbségek. Akkor azonban még abban voltak érdekeltek a legtöbben, hogy elrejtsék, titkolják vagyonukat, mert az ebből fakadó vizsgálatok gyakran vettek büntetőjogi irányt. „Az is igaz, hogy az előző rendszerben valóban volt némi 'kultúrája' a névtelen feljelentésnek, mert az emberek mások gyors gyarapodását nem mindig nézték jó szemmel – működött a 'sárga irigység faktor', s léteztek a népi ellenőrzési bizottságok is” – magyarázza Valuch Tibor. A rendszerváltás után pedig „a kilencvenes években a vállalkozó a maffiózó szinonímája lett, 'tisztességes munkával nem lehet meggazdagodni', vélekedtek akkoriban” – mondja arra utalva, hogy a gyarapodás láthatóbb, a közvélekedés szigorúbb és leegyszerűsítőbb lett.

Az adófizetés elkerülésének hagyománya erősen jellemző a rendszert váltó országokban, így Magyarországon is. „A két világháború között a jó adózó elismert társadalmi státuszt jelentett, a településeken virilis listák voltak, a legnagyobb helyi adófizetők névsorával” – teszi hozzá a történész.

© Végel Dániel

Mások bemószerolása nem a magyarok nemzeti sajátossága, s nem is kizárólag a jelenlegi politikai-társadalmi berendezkedéshez vagy éppen az 1989 előtti diktatúrához kötődik. Az ártani akarás mellett a segíteni akarás szándéka is éppúgy jelen volt, van – érvel a történész. „Ami magyar sajátosság lehet, hogy a társadalmi szolidaritás gondolata, érzése gyenge. A negyvenes-ötvenes években szétverték a civil közösségeket, utána a kemény diktatúra évei alatt inkább félni tanultak meg az emberek” – teszi hozzá. A magyar közgondolkodásban a sárgairigység-faktoráról beszélhetünk ugyan, de emellett jelen volt a hetvenes-nyolcvanas évektől a (fogyasztói) verseny is: ki tud szebb sírkövet csináltatni, kinek van szebb kerítése, kinek jár szebb ruhában a gyereke. A verseny és az egyenlőség eszméjéhez való ragaszkodás tehát kart karba öltve motivál adóhatósági bejelentéseket.

Nem csak Magyarországon

A brit adóhatóság a magyarnál kezdeményezőbb módszerrel próbálkozott 2006-ban. Nem csupán várták a bejelentéseket, de hirdetésekben buzdították a brit polgárokat, hogy jelentsék fel adócsaló ismerőseiket, szomszédaikat. A cél az évi 75 milliárd fontosra becsült feketgazdaság visszaszorítása volt. A kampány eredményeként megugrott a bejelentések száma. Az informátorok között sok üzletember akadt, akik rivális cégeket igyekeztek gyanúba keverni.

Ugyanebben az évben Ausztriában is slágertéma volt az adócsalás az országban dolgozó, otthoni ápolást vállaló külföldiek miatt.  A szakértők 480 millió euróra becsülték az ápolási feketepiac volumenét, vagyis ennyi adótól esett el az állam, míg a társadalombiztosítás vesztesége meghaladta az évi 215 milliót. A feljelentésen alapuló intézkedések miatt azonban az osztrák pénzügyminiszter nyomozói lázadozni kezdtek, mondván: nem hajlandók magatehetetlen emberek otthonába behatolni, hogy tetten érjék az illegálisan foglalkoztatott ápolókat, akikre kitoloncolás vár.

Az adóhatóságok "kíváncsiságával" nem csak a kisember, de a nagyobb cégek is élhetnek: az amerikai adóhivatal  (IRS) – szintén 2006-ban – a Greenpeace-nél indított vizsgálatot. Az eljárással kapcsolatban a zöldmulti azt állította: valójában az ExxonMobil bosszújáról van szó. A olajcég ugyanis azt a nonprofit szervezetek pénzfelhasználását vizsgáló szervezetet támogatta, amely a környezetvédők vizsgálatát javasolta.