szerző:
MTI

A Legfelsőbb Bíróság elnökéről, valamint az adatvédelmi és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról szavaztak az Országgyűlés ma késő délután. Baka András főbíró-jelölt elbukott, az ombudsman-jelöltek közül Fülöp Sándort meg választották.

A képviselők 170 igen szavazattal, 191 ellenében utasították el Baka Andrást, akit Sólyom László köztársasági elnök április 30-án jelölt főbírónak. A Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökének, Lomnici Zoltánnak hatéves megbízatása június 24-én jár le. Az új főbírót az államfő jelöli és az Országgyűlés kétharmados többséggel választja meg.

Az MSZP, az SZDSZ és az MDF a hétfői szavazás előtt jelezte, hogy nem támogatja Baka András megválasztását, a Fidesz és a KDNP támogatásáról biztosította a főbírójelöltet. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács május 6-án arról adott tájékoztatást, hogy nem támogatja Baka Andrást, az öt táblaelnök később viszont egységesen kiállt a főbírójelölt személye mellett.

Nem válik működésképtelenné az igazságszolgáltatás attól, hogy ideiglenesen helyettesek állnak a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) élén - mondta Fleck Zoltán jogszociológus. Miután június 15-ig, a tavaszi parlamenti ülésszak végéigmár feltehetően nincs idő arra, hogy új főbírójelöltről szavazzon a Ház, legalább három hónapig betöltetlen marad a pozíció.

Fleck Zoltán jogszociológus szerint semmiféle diszfunkciót nem okoz a sikertelen főbíróválasztás. Ha távozik a jelenlegi legfelsőbb bírósági elnök, aki a törvény értelmében egyúttal az OIT elnöke is, akkor kettéválik a két funkció: mindkét alkotmányos intézménynél a teljes jogkörrel eljáró helyettesek lépnek a jelenlegi elnök helyére. Lomnici Zoltán jelenlegi elnök hatéves mandátuma június 25-én jár le.

Közjogi, és praktikus, szervezetszociológiai szempontból egyaránt az tűnik a helyesebb megoldásnak, ha a két szervezet irányítása hosszú távon, a törvényben rögzített módon is szétválik - jegyezte meg Fleck Zoltán. Hozzátette ugyanakkor: amennyiben a sorozatos sikertelen jelölések miatt az ombudsmani pozícióhoz hasonlóan a főbíró helyettesítése is tartóssá válik, annak rossz üzenete lehet, elsősorban a politikai elitre nézve.

Mint mondta, a köztársasági elnök jelölési gyakorlatáról sokféleképpen lehet vélekedni, de a törvényhozóktól joggal várható el annyi felelősségtudat, hogy ezen túltegyék magukat és az alkotmányos intézményeket hosszú távon ne bizonytalanítsák el. Az utóbbi időben egyes jelöltek parlamenti visszautasításánál már az is érzékelhető volt, hogy a döntést nem elsősorban személyi kvalitások és a szakmai megfontolás határozta meg - fűzte hozzá Fleck Zoltán.

A rendszerváltást követően két cikluson át, 1990 és 1996, illetve 1996 és 2002 között Solt Pál töltötte be a főbírói, és 1997-től az akkor létrehozott OIT-elnöki posztot is. Solt Pált mindkét alkalommal az első államfői jelölésre megválasztotta a parlament, bár az ehhez szükséges kétharmados többséget, a 258 támogató voksot 1996-ban csak a második szavazáson kapta meg.

Sólyom László füstbe ment jelölései
Az államelnök pártegyeztetéseket elutasító jelölési gyakorlatát többen bírálják, azt azonban túlzás lenne állítani, hogy annakelőtte egyszerűbben mentek volna a dolgok. Tovább.

Ugyancsak betöltetlen a két ombudsmani poszt december közepe óta; az államfő jelöltjeit eddig háromszor szavazta le a Ház. Sólyom László legutóbb május 9-én nevezte meg jelöltjeit, a posztot korábban is betöltő Péterfalvi Attilát adatvédelmi biztosnak, Fülöp Sándor jogászt pedig a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölte. Mindketten voltak már jelöltek, az államfő azért jelölte őket újra, mert ők kapták a legtöbb voksot a parlamenti szavazáson. 
 
Fülöp Sándort hétfőn 302 igen, 59 nem szavazattal választották meg, Péterfalvi Attila viszont nem kapta meg a kétharmados támogatást, jelölését 239 igen és 122 nem szavazat mellett utasították el a képviselők. A Ház ezúttal negyedszer szavazott az adatvédelmi biztosról és a jövő nemzedékek ombudsmanjáról.

Tavaly decemberben Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát, idén február 25-én Fülöp Sándort és Zombor Ferencet, áprilisban Bogdányiné Mészáros Ágnest és Tóth Gábor Attilát szavazták le a képviselők. Sólyom László köztársasági elnök egyik alkalommal sem egyeztetett a jelöltekről a pártokkal.
 


 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Sólyom: Baka a legmegfelelőbb jelölt

Sólyom László köztársasági elnök meggyőződése szerint Baka András a legalkalmasabb jelölt a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére; az államfő reméli, hogy amikor az Országgyűlés a jelöltjéről szavaz, minden szempontot mérlegel, és a magyar igazságszolgáltatás érdekeinek megfelelő döntést hoz. Ezt Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője mondta.

Hét nap

Új ombudsmanjelöltek

Az államfő két-két, kudarcot vallott kísérlete után újabb ombudsmanjelöltekkel állt elő: az adatvédelmi biztos...

Itthon

Az államfő Baka Andrást jelölte főbírónak

Baka Andrást, a strasbourgi emberi jogi bíróság volt magyar bíráját jelölte Sólyom László köztársasági elnök szerdán a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Lomnici Zoltán mandátuma június 24-én jár le, az LB elnökét kétharmados többséggel választja meg az Országgyűlés. Az 55 éves Baka az első szabad választások után tagja volt az MDF parlamenti frakciójának, a pártba viszont nem lépett be.

Gulyás: A Fidesz megérdemelné, hogy több kerületben is örökös polgármestereket adjon

Gulyás: A Fidesz megérdemelné, hogy több kerületben is örökös polgármestereket adjon

A szumós Kerstner Róbert világbajnoki bronzérmet nyert

A szumós Kerstner Róbert világbajnoki bronzérmet nyert

Szombathelyen szoros versenyben, de legyőzte a Fideszt az ellenzéki összefogás

Szombathelyen szoros versenyben, de legyőzte a Fideszt az ellenzéki összefogás

Borkai Zsolt bejelentette: kilép a Fideszből

Borkai Zsolt bejelentette: kilép a Fideszből

Horvát valóságshow-sztár állítja, hogy ott volt Borkai adriai buliján

Horvát valóságshow-sztár állítja, hogy ott volt Borkai adriai buliján

Political Capital: A valóságtól való teljes elrugaszkodást büntették a választók

Political Capital: A valóságtól való teljes elrugaszkodást büntették a választók