szerző:
MTI

Az idei iskolakezdéskor is több tízezer forintos költségekkel kell számolniuk a szülőknek: az iskolák által kért tanszerek beszerzése mellett átlagosan 6,5 százalékkal kerülhetnek többe a tankönyvek – derül ki az MTI összeállításából.

Szeptember 1-jén mintegy 1,4 millió diák számára ér véget a közel két és fél hónapos nyári vakáció, és kezdődik meg a 2008/2009-es tanév.

Az új tanévben általános iskolákban 101 ezer, szakközépiskolákban 46 300, gimnáziumokban 43 300, szakiskolákban 31 700, míg speciális szakiskolában 2800 elsős ül be az iskolapadba. Általános iskolákban a tavalyi 809 ezerrel szemben idén 795 ezer, szakközépiskolákban a tavalyi 242 016-tal szemben idén 239 336, gimnáziumokban a tavalyi 200 026-tal szemben idén 197 811, szakiskolákban a tavalyi 123 ezerrel szemben idén 122 ezer, speciális szakiskolákban a tavalyi 9700-zal szemben idén 9800 diák tanul majd. A mostani tanév 181 napból áll.

A tanszerek beszerzése mellett a tankönyvek megvásárlása is jelentős, több tízezer forintos terhet ró a mostani tanévkezdéskor is szülőkre. Az MTI kérésére egy fővárosi Ápiszban összeállított adatok szerint a legolcsóbb iskolatáska 8150, a legdrágább 12 200 forintba kerül, a kisméretű tolltartó kapható 640 és ezer forintért, felszerelve a legolcsóbb 1660 forint, a legdrágább 3290 forint. Golyóstoll van 81 forintért, de 1680 forintért is, míg körzőből a legolcsóbb 400, a legdrágább készletben 3200 forint.

Hat darabos filctollkészlet 220 forinttól 350 forintig vásárolható a boltban, a színesceruza-készlet ára 360-1100 forint között mozog. A 12 darabos vízfesték ára 740 forinttól 1680 forintig terjed, zsírkréta 170 forinttól 460 forintig vásárolható. A tíz darabos iskolai rajzlap 60 forintba, az írólap 56 forintba kerül. A táskába kerülő tisztasági csomag ára 500 forint, a tornazsák ára 920 forinttól 2700 forintig terjed.

Az oktatási tárca közlése szerint a tavalyi árakhoz képest átlagosan 6,5 százalékkal emelhették a kiadók a tankönyvek árát, de a közöttük meglévő piaci verseny miatt ennél alacsonyabb áremelés is feltételezhető.

A minisztérium az előző évekkel ellentétben idén nem közölt adatokat a tankönyvcsomagok árairól. Tavaly a tankönyvcsomagok átlagára az 1-4. évfolyamokon 5 ezer forint volt, de ezen belül az első évfolyamon a 10 ezer forintot is meghaladhatta az ár. Az 5-8. évfolyamokon 9813 forintos átlagárral számoltak, a 9-12. évfolyamokon 9666 forintos átlag volt, de akár 23 ezer forint is lehetett egy csomag ára.

A tárca sajtóosztályán a tankönyvcsomagok árára vonatkozó írásos kérdésre azt válaszolták: minden iskolának a saját pedagógiai programjához kell kiválasztania a tankönyveket, és a különböző kiadók választékából a más-más tantárgyhoz és a más-más műveltségi területhez állítja össze az adott évfolyamon, képzési típusban az adott tankönyvcsomagot. Az ingyenes tankönyvellátás biztosításának egyik lehetséges módja a tankönyvkölcsönzés, s az utóbbi években már tekintélyes mennyiségű tartós tankönyv, atlasz, szótár halmozódhatott fel, ami lehetővé teszi kölcsönzés révén a kedvezmények nyújtását.

A választás során a tankönyvár mellett tekintettel kell lenni a tankönyv súlyára, mert előírás szerint az 1-4. évfolyamokra beiratkozott tanulók heti órarendjét úgy kell kialakítani, hogy az egyes tanítási napokon használt tankönyvek tömege a három kilogrammot ne haladja meg.

A megrendelt legolcsóbb kiadvány 140 forint (ez a Felmérő feladatlapok 1. osztály számára), a legdrágább kiadvány pedig a szlovák nemzetiségi oktatásban használt könyv, ami 20 ezer forintba kerül.

A legdrágább tankönyvek jellemzően a kis példányszámban előállítható nemzetiségi, gyógypedagógiai, szakképzési tankönyvek köréből kerülnek ki. Ezek közül a gyógypedagógiai tankönyvek megvásárlásához külön támogatási keret áll rendelkezésre a költségvetési törvény alapján kiadott rendeletnek megfelelően.

A 2007. őszi felmérések alapján az ingyenes tankönyvellátásra 517 286-en jogosultak. Változatlanul 10 ezer forint a támogatásra jogosult tanulók számára az ingyenes tankönyvellátáshoz biztosított normatíva. Emellett ezer forint a valamennyi tanuló után igényelhető általános tankönyvtámogatás.

A költségvetésben külön összeg nincs elkülönítve, a 2007. őszi számok alapján a 2008. évi támogatás összege ingyenes tankönyvellátásra jogosultak esetén 5148,6 milliárd forint, az általános hozzájárulást illetően pedig 1209,2 milliárd forint, mindösszesen tehát 6357,8 milliárd forintot terveznek e célra.

Változatlanul megmaradt az az előírás, hogy ingyenesen kell biztosítani a tankönyvet minden olyan tanuló részére, aki tartósan beteg, testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (pl. dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, mutizmus, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavar), három- vagy többgyermekes családban él, nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül.

Igazolásként a családi pótlék folyósításáról szóló igazolást kell bemutatni a jogosultnak. Sajátos nevelési igényű tanuló esetében a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye a bemutatandó dokumentum. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény esetén az erről szóló határozat bemutatása szükséges.

A kedvezmények iránti igényt az iskolai tankönyvrendelés elkészítése előtt kellett bejelenteni.  A jogosultságról szóló igazolást az iskola által meghatározott ideig be kell mutatni. Az iskola minden év február 28-ig készíti el a tankönyvrendelést. Ez a legvégső határidő, ameddig az ingyenesség igénylése és igazolása megtörténhet.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az egészségügyi államtitkár meglepődött a javaslaton, ami bűncselekménnyé tenné a hálapénz elfogadását

Az egészségügyi államtitkár meglepődött a javaslaton, ami bűncselekménnyé tenné a hálapénz elfogadását

Csillagot vesztett Paul Bocuse legendás étterme

Csillagot vesztett Paul Bocuse legendás étterme

„Korbácsolás, éhezés, piszoktenger” – a festő, akit Horthy sem menthetett meg Auschwitztól

„Korbácsolás, éhezés, piszoktenger” – a festő, akit Horthy sem menthetett meg Auschwitztól

Fantasztikus győzelem a kézilabda-Eb-n: "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy gondolt erre valaki"

Fantasztikus győzelem a kézilabda-Eb-n: "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy gondolt erre valaki"

A kormány csődöt jelentett a kórházakra, Orbán közben a falakat festeti

A kormány csődöt jelentett a kórházakra, Orbán közben a falakat festeti

Vízilabda-Eb: győzött és csoportelső a női válogatott

Vízilabda-Eb: győzött és csoportelső a női válogatott