A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Összeütközött szombaton délután a 105-ös autóbusz és egy személygépkocsi a fővárosban, a VI. kerületben, az Oktogonnál, a balesetben a buszon utazók közül két ember megsérült - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
A baleset tisztázatlan körülmények között délután 5 óra után 10 perccel történt. Az ütközés miatt egyelőre mindkét irányba áll a villamos forgalom is.
A BKV fődiszpécsere elmondta, hogy jelenleg a Moszkva tér-Oktogon és a dél-budai végállomás-Blaha Lujza tér között járnak a villamosok, a kimaradt vonalon pedig buszok szállítják az utasokat.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.