szerző:
hvg.hu

Ma rendezik a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében a miniszterelnök által összehívott nemzeti csúcsot. A tanácskozáson felszólal Gyurcsány Ferenc kormányfő, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Veres János pénzügyminiszter és Simor András jegybankelnök is. Kövesse az eseményeket a hvg.hu-val!

Gyurcsány összegzett
Gyurcsány Ferenc szerint a nemzeti csúcs akkor is siker lett volna, ha csak beszélgettek volna ebben a körben, ennél azonban többet értek el: nagyon sok konkrét javaslat alapján a korábbinál szorosabb együttműködés és mélyebb átalakítási program kezdődhet nemcsak a parlamenti pártok, hanem a munkaadók, a munkavállalók és szakmai szervezetek széles körének bevonásával. "Engem nem tudnak eltántorítani attól, hogy ezt szervezzem, igényeljem, és ezt a társadalmi-politikai szövetséget megpróbáljam a lehető legszélesebbre nyitni" - fogalmazott összegzésében a kormányfő. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: arra fog törekedni a következő hetekben és hónapokban, hogy a lehető legszélesebb társadalmi és politikai szövetséget hozzák létre annak érdekében, hogy megalkossák a stabilizációról és a növekedésről az új programot. A miniszterelnök több, a nemzeti csúcson elhangzott javaslatot is felsorolt - például Dávid Ibolyától, Orbán Viktortól és az SZDSZ-től  - amellyel egyet tud érteni.

16:06: Szili elégedett a csúccsal
Szili Katalin házelnök a nemzeti csúcson mondott összegzésében úgy értékelte az elhangzottakat: "azt hiszem, sikeres szombaton vagyunk túl". Szili Katalin a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megismételte nyitóbeszédében tett javaslatát, amely arról szólt, hogy  a különböző társadalmi és politikai erők alkossanak stabilizációs paktumot. Mint mondta, ez azt jelenti, van olyan nemzeti minimum, amiben meg tudnak egyezni, annak érdekében, hogy segítsék az országot. Hozzátette: tudja, hogy a nemzeti csúcs nem közjogi testület, ezért ezt a feladatot a közjogi szerepet ellátó testületek hatáskörébe kell utalni, mint a törvényhozás. Hangsúlyozta: ha baj van, ha válság van, akkor a feladat az, hogy ezen változtassanak, és ez közös felelősség.

Nézegesse a galériát!
© Stiller Ákos

Demszky Gábor

A tudósítás folytatása (Oldaltörés)




Nézegesse a galériát!
© Stiller Ákos
15:16: Demján: most nem kellene adót csökkenteni
Nem halogatható az adócsökkentés, de most a "tűzoltás" miatt nem lehet ezt meglépni - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke szombaton az MTI-nek. "Nem lenne halasztható, csak most ezt nem lehet megtenni. Napról-napra él az állam, hogy fizetőképességét megőrizze. Tűzoltás van" - mondta Demján Sándor a nemzeti csúcson. Hozzátéve: sem adócsökkentésre, sem adónövelésre nincs mód a jelenlegi helyzetben. Az üzletember szerint egyrészt kiadáscsökkentésre van szükség, másrészt fenn kell tartani a fizetőképességet, csak ezt követően jöhet az adócsökkentés.

15:07: Zajlik a vita

Róna Péter
közgazdász arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon tizenháromszor annyi önkormányzat van, mint Svédországban, ez pedig 1.000 milliárd forint többletkiadást jelent. "Ezt a berendezkedést kizárólag egy politikai osztály létfenntartása érdekében fizeti a nemzet". 

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezete Országos Szövetsége elnöke kijelentette: újfajta gazdaságpolitikára van szükség, "de nem mindegy, hová teszi a hangsúlyt az új politika". "Nem a profit újra megtermelését kell középpontba állítani", hanem a munkavállalókat, a bérből és fizetésből élőket, "akik előállítják azt az új értéket, amitől a gazdaság működőképes lesz".

Olajos Péter, az MDF EP-képviselője arról beszélt, hogy a gazdaság globális átrendeződésében Magyarországnak is meg kell találnia azokat a speciális területeket, amelynek mentén kijelöli gazdaságpolitikai súlypontokat. Ilyen lehet például a zöldipar, az élelmiszeripar, a biotechnológia és a humán innovációs ipar.

Balogh István, az Agrármunkaadói Szövetség képviseletében felajánlotta a szervezet együttműködését a mindenkori kormány,  az ország vezetése számára.

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke szerint nagyobb lehetőséget kell adni a magyar tulajdonú gazdasági rétegnek. Jogilag rendezni kell az egyéni vállalkozók státuszát, továbbá fontos az egyéni vállalkozók és az önkormányzatok közti együttműködés.

Csiha Judit, az alkotmányügyi bizottság szocialista elnöke szerint szükség lehet az alkotmány módosítására, például a közpénzügyek rendezése, vagy az önkormányzati rendszer átalakítására, ám ehhez kétharmados többségre lenne szükség.

Szent-Iványi István szabaddemokrata európai parlamenti képviselő szerint a válság nem csak veszély, hanem esély is, ha a versenyképességet javító intézkedésekre sor kerül.


14:59: Járai látszategyeztetésről beszélt
Járai Zsigmond volt jegybankelnök látszategyeztetésnek tartja a nemzeti csúcsértekezletet, szerinte azért értelmetlen a találkozó, mert a kormány már benyújtotta a jövő évi költségvetést - a szakember erről újságíróknak beszélt a szombati tanácskozás ebédszünetében. Véleménye szerint jelentős kiadáscsökkentésre van szükség, ami az adócsökkentést is lehetővé tenné. Járai Zsigmond úgy vélte, hogy a hozzászólásokban a gazdasági növekedés felgyorsítása és az adócsökkentés dominált, szerinte azonban ez nem lesz alap a párbeszédre, mert kormány már benyújtotta a költségvetést.

14:05 Kökény orvossal példálózik
Jó orvoshoz hasonlította a nemzeti csúcsot Kökény Mihály: a szocialista politikus szerint a csúcs helyesen állítja fel a diagnózist, és helyes sorrendben alkalmazza a kezelést, az ambuláns feladat pedig a stabilizáció. Kökény úgy véli, hogy végre újra kellene gondolni egy hosszútávon fenntartható egészségügyi rendszer modelljét.

14:00: Hiller és a történelem
A szocialista Hiller István történelemórát tart, a pozsonyi megállapodásról mesél, amely ellenérdekelt felek közt kötetett meg, párhuzamba állítva azt a nemzeti csúccsal. Majd az oktatásról beszél, abban bízva, hogy legalább az oktatási kérdésben meg tudnak állapodni egymással a pártok.

13:57: Kósa Lajos: vezetési válság van
A fideszes politikus szerint világos, hogy az alapadatok "megint nem jók". A világgazdasági válság szerinte egy tartós vezetési válsággal párosult. Gyurcsánynak azt üzente: a csúcson kell abbahagyni!

13:39: Varga Mihály: hitelességi probléma van
A fideszes Varga Mihály szerint az elmúlt éveket magas hiány, magas államadósság, adóemelések sorozata, magas munkanélküliség, magas infláció, növekvő korrupció, a bürokrácia túlburjánzása, az EU-pénzek rossz elköltése jellemezte. Hitelességi probléma van, mert mindeközben azt hallottuk, hogy nagy a jólét és dübörög a gazdaság - mondta a Fidesz egykori pénzügyminisztere. Elmondta, hogy a Fidesz által a napokban tett javaslatokat fenntartják, de ez nem elég: új adótörvényre, új költségvetési törvényre van szükség. Hitelesség, fiskális konszolidáció és versenyképesség - mondta ez azokat a dolgokat, amelyekre a Fidesz szerint szükség volna ahhoz, hogy a válságot kezelni tudják.

© Stiller Ákos

13:36: Wekler: sok a dolguk az önkormányzatoknak
Wekler Ferenc, a Községek, Kistelepülések, Kistérségek Országos Szövetségének (KÖSZ) elnöke szerint egyszerűsítenie kellene az önkormányzatok munkáit. Javasolta például, hogy az önkormányzatok könyvelését egy külső, szolgáltató cég végezze. Szerinte racionalizálni kellene az önkormányzatok működését.

13:31: Parragh: komolyabb baj lesz, ha nem lesz kiadáscsökkentés
Az Iparkamara elnöke elmondta: több olyan nagyiparossal beszélt, akik 2 hete leállították működésüket. Arról is beszélt, hogy az egyetlen esély a külpiacokon van, ahol a magyar vállalkozóknak nagyon nagy terhekkel kell versenyeznie. Parragh azt kéri, hogy legyen egy világos kiadáscsökkentés és ehhez igazítsák majd a bevételeket. Örül a jegybank és a kormány lépéseinek, de mint mondta, ennél komolyabb bajról van szó, amit csak úgy tudnak elkerülni, ha az állam csökkenti a kiadásait és végigviszi a reformokat. Azt szeretné, ha az uniós pénzek gazdaságélénkítésre fordított forrásai valóban a vállalkozókhoz jussanak el.  

13:27: Bajnai: felelőtlen most adócsökkentéssel jönni
Bajnai Gordon szerint abba kell hagyni az önámítást. Szerinte most a gazdaság működésének a fenntartása szükségeltetik, mindennemű adócsökkentés igaztalan és felelőtlen. A legfontosabb, hogy jövedelmeink ne értéktelenedjenek el egy devizaválság hatására - mondta. Újragondolná a nyugdíjrendszert, radikálisan csökkentené a bürokráciát, az önkormányzati rendszert. Reagált Orbán Viktor azon kijelentésére is, amely szerint az EU-s pénzek mindössze 3 százalékát használják fel a vállalkozók támogatására, Bajnai szerint ez valójában több mint 20 százalék.

13:24: Herényi hozzányúlna az adórendszerhez
Az MDF frakcióvezetője szerint a kormány most is tudna az adórendszeren belül olyan változtatásokat végrehajtani, ami megkönnyíteni a vállalkozók dolgát. Herényi egyszerűsítené az adórendszert, illetve úgy alakítaná át, hogy az élőmunka terheit csökkentve a fogyasztási adót növelné. Szerinte ezek a változtatások nem befolyásolnák a kötségvetés egyensúlyát. "A lehető legrosszabb, ha nem történik semmi" - mondta Herényi Károly.

13:22: Vízi E. Szilveszter beszél
A MTA volt elnöke szerint egy társadalmi szerződés, egy nemzeti minimum létrehozására lenne szükség.

Mintegy nyolcmillió forintba kerül a nemzeti csúcs szombati ülése, csak a terembérlet meghaladta a négymillió forintot - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. A résztvevők tyúkhúslevest és marhapörköltet ebédelnek.

Mi történt a csúcson délelőtt? (Oldaltörés)


Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke kijelentette, hogy válságkezelési időszakban nem lehet adót csökkenteni; Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének vezetője azt hangsúlyozta: le kell számolni a piac mindenhatóságával.

12:00 Járai pesszimista
A válság hatásai keményebbek lesznek Magyarországon, mint külföldön - mondta Járai Zsigmond egykori jegybankelnök. Ma nincsenek tartalékaink a negatív hatások kivédésére - hangsúlyozta. Szerinte az elmúlt év gazdaságpolitikája - a konvergenciaprogramot is beleértve - megbukott. Mint mondta, a nemzetközi szervezetekben ugyan bízhatunk, de "itthon is kellene valamit tennünk". Csődöket, munkanélküliséget, hitelek bedőlését prognosztizálja Járai. A legfontosabb szerinte a valutaválság elkerülése lenne.

11:55: Bod Péter Ákos: a társadalom készen áll a változásra
Surányi után egy másik korábbi jegybankelnök, Bod Péter Ákos kapott szót. Szerinte nem tanultunk a korábbi hibáinkból. Úgy véli, Magyarországnak esélye lett volna arra, hogy Szlovéniával együtt lépjen be az euróövezetbe, mégsem éltünk a lehetőségekkel. Elmondta, az aktívakat terhelő adó visszafogja a munkavállalást, így pedig nem lehet küzdeni a munkanélküliség ellen. A válságról nem tehetünk, de arról igen, ami előtte, alatta és utána történik. Szerinte a magyar társadalom érti ezeket az ügyeket és készen áll a változásra. A korrupció belengi a közéletet, a nemzetközi megítélésünk rossz, ami nem presztízs, hanem forintkérdés.  

11:50: Surányi kapott szót
Surányi György egykori jegybankelnök elmondta, hogy nem vagyunk a válságnak sem a végén, sem az alján. Szerinte most csak a tőkepiacok válságát látni, a reálgazdasági következményeit még nem. Kivezető út lehet, ha félretesszük a tabukat, hozzányúlunk a költségvetéshez, adó- és járulékrendszert kell átalakítani - mondta.

11:44: ÁSZ-elnök: hosszú távon kell gondolkodni
Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke szerint a jelenlegi helyzetben sem lehet lemondani a hosszabb távú gondolkodásról. Szerinte az állampolgároknak joguk van az anyagi biztonsághoz, de ezt csak kiszámítható és betartott szabályozás, következetesen működő pénzügyi menedzsmenttel lehet megteremteni. Kovács hangsúlyozta, hogy piacgazdasági és a szociálpolitikai célokat együtt kell megvalósítani, különben nem lehet fenntartható a fejlődés.

11:35: Ex-kormányfők kaptak szót
Dávid Ibolya után Boross Péter szólalt fel, majd egy másik ex-kormányfő, Medgyessy Péter kapott szót, aki szerint önmagában a kiadás csökkentése nem idéz elő gazdasági növekedést. Boross Péter szerint pedig azonnali intézkedésekre van szükség, kríziskezelés során semmi nem lehet tabu, így a 13. havi illetményekhez is hozzá kell nyúlni.


11:20: Dávid válságintézkedéseket hozna
Az MDF elnöke szerint eddig egyik megszólaló sem beszélt őszintén. Hitelből él az ország, az összefogás nem elég - hangsúlyozta. Szerinte ahhoz kell bátorság, hogy kimondjuk, milyen intézkedésekre lenne szükség. A kormánynak és a parlamentnek fájdalmas döntést kell meghoznia. 2009. december 31-ig tartó intézkedéscsomagot javasol az MDF: a 13. havi nyugdíj egyéves felfüggesztése, a jutalmak és bónuszok eltörlése a közszférában, a közféra béreinek egyéves befagyasztása, a vállalkozóknak adott támogatások felfüggesztése, a szociális kiadások korlátozása, a minisztériumok marketingtevékenységeinek felfüggesztése, a szolidaritási adó eltörlése, egy legalább 150 milliárd forintos hiteltámogatás a kkv-szektornak. 2008. november 1-től minden képviselő és a kormánytagok bérük felét magyar részvényekbe fektessék - javasolta az MDF elnökasszonya. Szerinte ha ma nem cselekszik keményen a politika, akkor holnap államcsődöt kell kezelnie.

11:14: Kóka: takarékos állam kell!
Kóka "politikai fegyverszünetet" kért a válság idejére. Elmondta: a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavasat az SZDSZ egyik megoldási javaslata, ugyanis az államnak önmagán kell kezdenie a takarékoskodást. Szerinte már 2008 végén sem szabad lemondani az adóreform szükségességéről, a vállalkozások terhének csökkentéséről. "Nem tudjuk megvárni az adócsökkentéssel, amíg a gazdaság 3-4 százalékkal nő, mert a növekedés feltétele az adócsökkentés" - hangsúlyozta. Szerinte minél hamarabb be kell vezetni az eurót.

11:05: Fodor: félre kell tenni a rövid távú pártérdekeket!
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szerint a válság miatt félre kell tenni a pártérdekeket. Hangsúlyozza, hogy a jó gondolatokat meg kell osztani egymással, de Magyarországnak van nemzeti csúcsa, az pedig a parlement. Fodor "lelki magyarázattal" kezdte mondandóját: szerinte a magyar politika is csak akkor tud ellenállni a válságnak, ha az évszázados megosztottságon is túl tud lépni. Szerinte fontos lenne, hogy mindkét oldal ismerje el a másikról, hogy a haza javát akarja. "Ha idáig végre el tudnánk jutni, akkor legalább a lelki problémát megoldanánk" - mondta. "Tegyük világossá, hogy mindannyian a haza javát akarjuk szolgálni!" - mondta. Szerinte az állami kiadásokat kellene lecsökkenteni, de az adóreformról a válságra való hivatkozással sem lehet lemondani. A prioritás most a stabilitás megteremtése, de szükség van adóreformra - hangsúlyozta. Arra kérte a szocialistákat, hogy fogadják el az SZDSZ által javasolt plafontörvényt.

10:57: Semjén is a kormányt ostorozza
A kormány gigantikus megszorító csomagja ellen kell összefogni - jelentette ki a KDNP vezére. Szerinte a "gigantikus megszorítás" újabb veszélyt jelent a családokra. A kormány szerinte át akarja hárítani a felelősséget. Semjén szerint a válság erkölcsi okait sem szabad elfelejteni: az, ami ezekben a napokban történt, az a neoliberális gazdaságpolitikának a válságja, történelmi csődje. Semjén más szavakkal, de lényegében azt mondja, amit Orbán Viktor. "Ha nincs Gyurcány Ferenc politikája, ma már euróval fizethetnénk Magyarországon" - mondta. Az adócsökkentés és a bérbefagyasztás szerinte tovább csökkenti a növekedés esélyeit.

Orbán a nemzeti csúcson
© Stiller Ákos
10:44: Orbán: elutasítjuk a megszorítást!
A valódi ok, ami a válság mögött van, az emberi gyarlóság, a kapzsiság - jelentette ki Orbán Viktor. Loptak, csaltak, hazudtak, adatokat hamisítottak meg - mondta Orbán. Szerinte a szociális piacgazdasághoz kellene visszatérni. Úgy véli, a válság Magyarországot mélyebben érintette, mert sereghajtók lettünk és el vagyunk adósodva. Elmondta, az országot a politikai vezetők sodorták bajba, elsősorban a szocialisták. "Nem a világválság miatt vagyunk itt" - mondta, hanem azért, mert a magyar kisebbségi kormány tehetetlen a válsággal szemben. "Ezt a válságot nem lehet csak úgy megúszni, ezt a válságot le kell győzni" - mondta. Miután pedig ezt a válságot a régi és a megbukott politikával nem lehet legyőzni, új politika kell. Nem szabad a válság terheit az emberekre, a családokra és a vállalkozókra tenni - mondta.

Szerinte megszorítás helyett pénzt kell pumpálni a gazdaságba. Szerinte a nadrágszíj-húzás a szocialisták "csodafegyvere". "Összefognunk a kormány által tervezett megszorító csomag ellen kell" - hangsúlyozta. Orbán adócsökkentést szeretne, de emellett más intézkedéseket is meg kellene hozni. A korrupcióról is beszélt, ahogy arról is, hogy a bürokráciát is vissza kell szorítani. Elmondta: az EU-ból érkező pénzeket is át kell csoportosítani, hogy az uniós források a kis- és középvállalkozókhoz jussanak el. A kormány rossz válasza a válságra elszegényedéshez vezethet.

10:28: Gyurcsány: még érhetnek meglepetések
© Stiller Ákos

Gyurcsány Ferenc azt javasolja, hogy a válság kezelése után a résztvevők keressék a nemzeti megállapodás lehetőségét az euró bevezetésének menetrendjére, a nyugdíjreformra, a szociális, illetve az önkormányzati rendszer megújítására, hasonlóan más európai országok gyakorlatához. A miniszterelnök hangsúlyozta: nagy siker, hogy itt ülnek, ez megmutatja az összefogás erejét. Megköszönte a részvételt azoknak, akik eljöttek és - mint mondta - sajnálja, hogy van, aki nem jött el.
Gyurcsány kijelentette: a nemzetközi pénzügyi válság magyarországi hatásainak csökkentésére átalakítják az uniós források felhasználását, ha kell, az elfogadott döntéseket is felülvizsgálják, de remélik, hogy a már elindult beruházásokat nem kell leállítani. Hozzátette: azt tervezik, segítséget nyújtanak a devizahitellel rendelkezőknek azzal, hogy kordában tartják a törlesztőrészleteket, és átmeneti segítséget kapnak azok a családok, ahol a munkahelyek megszűnése miatt nem tudnak törleszteni. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem vállalják át a hiteleket.
 
 
10:19: Simor: le kell faragni a jóléti kiadásokat!
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank által megtett intézkedésekről beszélt. A jegybank is szeretné, ha elfogadnák a közpénzügyi törvényt. Tudatosabb árfolyam-kockázatvállalás, az euró bevezetése, a növekedési potenciál megerősítése, a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentése, több megtakarítás - sorolta azokat a hosszú távú feladatokat, amelyeket feltétlen el kellene végezni. Szerinte tovább kell csökkenteni az állami kiadásokat. A munkavállalás ösztönzése, a szociális támogatások szigorítása, a nyugdíjkiadások korlátban tartása, az oktatás javítása - szerinte ezekre is szükség lenne a hosszú távú növekedés elősegítéséhez. A jegybank elnöke a jóléti kiadásokat is lefaragná. "A piacok állnak és figyelnek bennünket. És holnap újra kinyitnak" - mondta végezetül.

10:11: Veres: a hiánycsökkentés a legfőbb cél

© Stiller Ákos
Veres János pénzügyminiszter azzal kezdte, a mostani válság az amerikai hitelválság következménye. "A magyarországi bankokban a betétesek pénze biztonságban van" - hangsúlyozta. A PSZÁF és a kormány az elmúlt napokban olyan döntéseket hozott, amitől a helyzet stabilizálódott, de továbbra is bizonytalanság van. A jelenlegi helyzetben nincs lehetőség adócsökkentésre 2009-ben - szögezte le, majd az államháztartási hiánycsökkentés fontosságáról beszélt, szerinte ez a kormány legfontosabb feladata. Azt kéte a jelenlévőktől, támogassák a hiánycsökkentést. Szükségesnek tartja azt is, hogy az államháztartás közép- és hosszútávú stabilitását biztosító törvényt elfogadják.

10:05: Szili: közmegegyezés kell!
Szili Katalin is köszöntötte a megjelenteket. Szerinte a nemzeti csúcs már önmagában fontos esemény. A globálkapitalizmust is szóba hozta, mondván, a válság minden országot érint. Úgy véli, az eddigi dogmák megkérdőjeleződtek, a világ paradigmaváltás előtt áll. Elmondta: egy kisebbségi kormánynak kell megbirkóznia a gazdasági válság szerteágazó hatásaival. Szerinte válságkezelő program és cselekvés kell, de egy ilyen programot a kormány csak akkor tud garantálni, ha többségi támogatást élvez. Közmegegyezésen alapuló védettséget szeretne a kormány programjának.

10:02:  Pálinkás őszinte beszédet akar
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket, és örült annak, hogy a politikai vezetők a tudományos akadémia épületét választották a nemzeti csúcs helyszínéül. "Összejöveletünknek nincs közjogi státusza, így közjogi következménye sincs" - szögezte le. "Olyan kérdésekben, ahol nincs egyetértés, valószínűtlen, hogy megállapodásra jussunk" - mondta. Őszinte, nyílt világos párbeszédet kívánt. Majd megadta a szót Szili Katalin házelnöknek.

A nemzeti csúcsról:

A nemzeti csúcsot a miniszterelnök kezdeményezte még múlt vasárnap, a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság magyarországi hatásaira reagálva.

A nemzeti csúcson 66 meghívott vesz részt, többek között az öt parlamenti párt elnöke, a frakcióvezetők, volt miniszterelnökök, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke, korábbi elnökei, több tárcavezető. Meghívást kapott, de fenntartásai miatt nem vesz részt a nemzeti csúcson Sólyom László köztársasági elnök, Mádl Ferenc volt államfő, illetve Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke. Egészségi állapota miatt nem tud ott lenni Göncz Árpád volt államfő és Horn Gyula volt kormányfő.

Az ellenzéki pártok alapvetően értelmetlennek tartják a rendezvényt, és inkább a kormánytól várnának határozott cselekvést a pénzügyi válság hatásainak kivédésére. A Fidesz a kormány válságkezelő 12 pontját "gigantikus megszorító csomagnak" tartja, amely ellen a nemzeti csúcson is tiltakozni fog. Emellett az adócsökkentést és a kormány luxuskiadásainak leállítását szorgalmazza majd.


szerint az államháztartási alrendszerekben is lényeges változtatásra van szükség. Példaként említette az 1990-ben létrehozott önkormányzati rendszert, ami véleménye szerint ma már minden ízében recseg-ropog. A főpolgármester szerint itt az ideje annak, hogy az átalakítás napirendre kerüljön. Hozzá lehetne nyúlni a költségvetésben tervezett 95 milliárd forintos bérfejlesztési csomaghoz.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint azoknak az országoknak, amelyek maguk nem képesek belső erőforrásaikból megteremteni gazdasági egyensúlyukat, hitelvisszafizetési könnyítést lehetne kérniük a nemzetközi fórumokon.

Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége elnöke azt közölte, a válság idején tudomásul veszik, hogy az adócsökkentési terveiket "egy nagyon rövid időre" el kell halasztani. Elvárják viszont, hogy ne csak a vállalkozások és a munkavállalók vállaljanak terheket, hanem "önmérsékletük legyen példa az állam és különböző szervei számára is".

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint fontos a helyhatóságok kötelező feladatainak, illetve a hatásköröknek az átvizsgálása, ami egy év alatt elvégezhető, ha megvan a politikai akarat. Fontos továbbá egy olyan önkormányzati pályáztatási rendszer, amely csökkenti a költségeket, és egy olyan ellenőrzési rendszer, amely szankcionálja a felelősöket.

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke arra hívta fel a figyelmet: nincs eldöntve, hogy a tanácskozás célja a pénzügyi válság, vagy a reálgazdaság kezelése. A válság a bérből és fizetésből élőket sújtja, olyan munkavállalói helyzetek keletkeznek, melyek a szociális segélyek kiáramlását gerjesztik.    Podolák György (MSZP), a parlament gazdasági bizottságának elnöke szerint itt az ideje a pártérdekeken felülemelkedő megegyezésnek, amelyre számos nemzetközi példa van.

Vidorné Szabó Györgyi (MSZP), az Országgyűlés szociális bizottságának elnöke szerint a csúcsértekezleten meg kell állapodni egy nemzeti minimumban, majd a törvényhozás erre tovább építkezhet.

Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége elnöke kijelentette: konszenzusra kellene jutni abban, mit kell tenni a gazdasági stabilitás, az államháztartási hiány csökkentése érdekében, és meg kell határozni, hogy mikor és milyen mértékű adócsökkentésre kerüljön sor. A hazai vállalkozások támogatását érintően a pénzfelhasználás módjáról is ki kellene alakítani egy közös álláspontot. 

Tokár István, a Magyar Iparszövetség elnöke azt mondta, a válság tanulsága, hogy a pénzpiac képtelen az önkorlátozásra. Kizárólag a liberalizmus nem érvényesülhet a versenyszférában és a tőkepiacokon.

Gúr Nándor (MSZP), az Országgyűlés Munkaügyi bizottságának elnöke azt mondta, elsősorban a "a kkv-szektorban, a mikro-, kis- és középvállalkozások tekintetében kell a legnagyobb segítséget nyújtani" és véleménye szerint minél hamarabb meg kell teremteni a forrásokhoz történő gyorsabb hozzáférés lehetőségeit, valamint "kiegészítő támogatásokat" kell bevezetni; szükség lenne regionális válságkezelési forrásokra is. Pozitív diszkriminációk sokaságát kell működtetni, kiváltképp a leghátrányosabb helyzetű térségben és érintettek körében. 

Csikai Miklós, az Agrárkamara elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a vidéken élőket is meg kell menteni, "a mai szegénységtől és a holnapi elszegényedéstől" és azt kérte, a kormányzat szenteljen nagyobb figyelmet a vidéken élőknek. 

Molnár Gyula (MSZP), a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnöke kijelentette: "minden intézkedést, minden olyan döntést, amit a kormány annak érdekében megtesz, hogy rövid távon a pénzügyi válság elszenvedői ne az egyszerű állampolgárok legyenek, a magunk részéről támogatjuk". Az önkormányzati reformmal kapcsolatban azt kérte, hogy azt ne strukturális kérdésnek tekintsék és javasolta azon szolgáltatások körének meghatározását, amelyeket az állam minden településen biztosítani kíván. 

Gy. Németh Erzsébet, az önkormányzati bizottság szocialista elnöke szerint ha olcsóbb, hatékonyabb államot akarnak, akkor olcsóbb hatékonyabb önkormányzati rendszert kell teremteni. Ha az önkormányzati rendszer nem elég hatékony, akkor az visszafogja az ország versenyképességét is. A jelenlegi rendszer nem elég hatékony, nem elég igazságos, és nem elég gazdaságos, nehéz azt finanszírozni és működtetni. Mindezt régóta tudják, de a közbeavatkozás elmaradt.


Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
MTI Gazdaság

BUX: 12 928,70 ponton zárt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 310,69 pontos, 2,35 százalékos csökkenéssel, 12.928,70 ponton zárt pénteken.

hvg.hu Gazdaság

Válságkommunikáció – Nagyon leszerepeltünk

Új kifejezést tanul a kommunikációs szakma: „recessziós PR”. Ha a válságkommunikációra is áll, hogy saját kárán tanul az ember (vagy a bank, vagy éppen a kormány), akkor igen jó helyzetben vagyunk: van miből tanulni. Az elmúlt napok hemzsegtek a kommunikációs hibáktól, a hitelválság egyre inkább hitelességválsággal párosul.

MTI Gazdaság

Újabb zűr az OTP-papírokkal

A tíz százalékot meghaladó árfolyamcsökkenés miatt a tőzsde néhány percre felfüggesztette az OTP-részvények kereskedését.

MTI Gazdaság

OTP: 250 milliós kötvényértékesítés

Az OTP Bank minimum 250 millió forint össznévértéken, 10 ezer forint névértékű, 10 százalék fix kamatozású kötvénysorozatot értékesít, nyilvános forgalomba hozatallal - közölte a bank a BÉT honlapján.

hvg.hu Gazdaság

Pénzügyi válság percről percre

Évtizedek óta nem söpört végig a világgazdaságon akkora pénzügyi válság, mint a mostani. Elemzők biztosra veszik, hogy hamarosan a reálgazdaságban is megjelennek a válságtünetek, s a gyógyulás nehéz és elhúzódó lesz. A rendkívül nyitott magyar gazdaság sem tudja kikerülni a megrázkódtatásokat.

Gazdaság

Bajnai elégedett a magyar válságkezeléssel

Bajnai Gordon szerint az elmúlt 80 év legnagyobb pénzügyi válsága zajlik a világban és még nincs vége, de Magyarország a piaci pánik és a szándékos támadás első nagyobb hullámát a kormány és a jegybank gyors összehangolt lépéseivel visszaverte.

MTI Gazdaság

Hullámzás után előző napi szintjén a forint

Erős napközbeni hullámzás után az előző napival szinte megegyező szinten volt a forint: a budapesti bankközi devizapiacon pénteken délután fél ötkor 268,50/60 forint volt az euró árfolyama, ami alig tér el a csütörtök délutáni 268,90/269,10-es értéktől.

MTI Vállalkozás

A kormány maga is léphetne a kkv-k érdekében - mondja a KDNP

A kormány saját hatáskörében dönthetne a kis- és középvállalkozások (kkv) esetében arról, hogy az EU-s pályázati önrészt a jelenlegi 60-70 százalékról 30-40 százalékra csökkentse, emiatt nem kell az unióhoz fordulnia - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.

A Mesterterv

A Mesterterv

17,7 millió forinton nyit a vadonatúj Tesla Y a szomszédban

17,7 millió forinton nyit a vadonatúj Tesla Y a szomszédban

Drasztikus drágulás: az új lakások több mint felét árazták át télen, és vastagon fogott a ceruzájuk

Drasztikus drágulás: az új lakások több mint felét árazták át télen, és vastagon fogott a ceruzájuk

Új kísérlet indul, rejtélyes részecskére vadásznak a CERN nagy hadronütköztetőjében

Új kísérlet indul, rejtélyes részecskére vadásznak a CERN nagy hadronütköztetőjében

Eltiltották a választási indulástól az arabokat árulózó izraeli politikust

Eltiltották a választási indulástól az arabokat árulózó izraeli politikust

Orbán az új-zélandi terrortámadásról: Az erőszak és a terrorizmus nem ismer határokat

Orbán az új-zélandi terrortámadásról: Az erőszak és a terrorizmus nem ismer határokat