Tájékoztatásuk szerint kora reggeltől takarítani fognak a Nyugati téren, az Oktogonon, a Vörösmarty téren, a kis- és nagykörút környékén, valamint a jelentősebb körúti aluljárókban és környékükön. A munkákkal legkésőbb a kora délutáni órákra mindenhol végeznek.
Tapasztalataik szerint ilyenkor több száz köbméternyi összetört üveget, trombitát, szerpentint és konfettit kell összetakarítani.
Az ünnep miatt a hulladékszállítás rendjében nem lesz változás, Újévkor a csütörtöki napra esedékes területekről szállítják el a hulladékot.
Hajnali hattól takarítanak Budapesten újév napján
Tíz kiemelt fővárosi helyszínen és az oda vezető útvonalakon reggel hat órakor kezdi meg a szilveszter utáni takarítást a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. Újév napján, a szemétszállítás rendjében azonban nem lesz változás - közölte az FKF.
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Érkezik az uniós pénz a magyar energetikának: mire lesz ez elég?
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Nem azért hozunk be külföldről munkaerőt, mert olcsóbb lenne, hanem mert magyar nincs – mondta a cégcsoport ügyvezető igazgatója.