szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mintegy 50 vállalkozó és ugyanennyi cég képviselői gyűltek össze délelőtt a Megyeri híd pesti hídfőjének gyalogjárdáján, hogy kiegyenlítetlen számláik kifizetését követeljék a Ganz Híd-, Daru-, Acélszerkezetgyártó Zrt.-től.

A követelések összege pár százezer forinttól néhány száz millióig terjed. A demonstrálók azt szeretnék elérni, hogy az állam, miután kifizette a fővállalkozót, ne vonuljon ki a láncból, hanem érje el az alvállalkozók kifizetését.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Itthon

Blokáddal tiltakoznak a kalocsai Lidl alvállalkozói

Körülzárással demonstrálnak a kalocsai Lidl áruház építésében korábban részt vevő alvállalkozók. A blokád célja, hogy visszakapják a több hónapja elvégzett munka után járó pénzeiket, melynek összege meghaladja a 100 millió forintot - értesült a Népszabadság.

MTI Gazdaság

Nem fizettek az alvállalkozóknak, elkezdték bontani az ingatlant

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének szervezésében kezdték el bontani csütörtökön az egyik a XIII. kerületi Béke utcai ingatlant, tiltakozva az ellen, hogy az épület beruházója és fővállalkozója hónapok óta nem fizeti ki az alvállalkozókat.

Vélemény

Milliárdos összeggel tartozik a Megyeri híd építője

A Megyeri híd az Új Magyarország program látványos, kiemelt projektje volt, ehhez képest a beruházás alvállalkozóit még most sem fizették ki teljesen. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elnök vezérigazgatója, Reményik Kálmán igyekezett megnyugtatni az elkeseredett kisvállalkozókat, ám ő közvetlenül nem tud beavatkozni az alvállalkozó Ganz Acél Zrt. és a vele szerződő kisebb cégek közötti elszámolási vitákba. Az alvállalkozók péntek délelőtt demonstrálnak a hídnál.