Az amerikai mintán alapuló javaslat lényege, hogy aki háromszor követ el erőszakos, személy elleni bűncselekményt, az a harmadik esetben a büntetési tétel maximumának a kétszeresét kaphatja, ha pedig ez meghaladja a 20 évet, akkor ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni a bírónak - mondta el Répássy Róbert.
Ennek alapján aki két személy elleni bűncselekmény, például testi sértés után fegyveres rablást követ el, az 10 év helyett 20 év börtönbüntetést kaphatna, a két személy elleni erőszak után elkövetett emberölésért viszont minden esetben életfogytiglan járna.
A Fidesz benyújtja a "három csapás törvényt"
Jelentősen szigorítaná a harmadjára visszaeső, erőszakos bűncselekményt elkövetők büntetését a "három csapás törvény", amelyet kedden nyújt be a Fidesz a parlamentnek - jelentette be Répássy Róbert jogi kabinetvezető és Lázár János, a rendészeti bizottság fideszes elnöke.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.