A lap csütörtöki számában felidézik, hogy az ORFK már kedden elismerte, hogy munkatársai félretájékoztatták az országos rendőrfőkapitányt, Bencze József azért mondhatta azt, hogy Marian Cozma egyik feltételezett gyilkosának nemzetközi elfogatóparancsát azért csak órákkal az elfogása (és órákkal a másik két gyanúsított körözésének elrendelése) után adták ki, mert a veszprémi rendőrök órákig nem tudták elérni az ügyeletes bírót.
A Veszprém Megyei Bíróság ezt szinte azonnal cáfolta, mire Bencze József vizsgálatot rendelt el. Ez azzal a megállapítással zárult, hogy a bíró nem volt elérhetetlen. Az országos rendőrfőkapitány - mint az ORFK keddi közleményében is olvasható - bocsánatot kért a városi bíróság elnökétől, s jelezte, alkalomadtán ezt személyesen is megteszi.
Fegyelmit kapott Veszprém megye rendőrfőkapitánya
Írásos fegyelmit kapott Bolcsik Zoltán dandártábornok, Veszprém megye rendőrfőkapitánya Bencze József országos rendőrfőkapitány félretájékoztatásáért - tudta meg a Népszabadság.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Csak disznóvágásra utazott, és máris beszervezték
Kiderítettük, miért szerepelnek a kulturális büdzsében a NER-es intézetek
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatása ügyében
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
TASZ a Hír TV kitiltása után: Aggasztó, ahogy a házelnök eljárt
444: Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott Feledy Botond, ráadásul hírhedt közvetítőcégeken keresztül
Visszautasította az ügyészség Hadházy Ákos újabb feljelentését az aranykonvojügyben
Mi történik egy női bulin? – egy Instagram-posztból lett telt házas partisorozat és működő vállalkozás a HER.
Kényes feladatok sora vár a kedden megválasztott főállamügyészre
Fejes Pétertől Orbán Viktor büntetőjogi felelősségre vonását várja a választók kétharmada.
Káoszt szabadított a jégkorongra az oroszoknak kedvező bírósági ítélet
Te felpofoznál egy félholtra vert ártatlant, hogy élhess?
Fához kikötözött vaddisznóra uszította a kutyáját egy férfi
Az állatvédők orvvadászra gyanakodnak.