A demonstráción részt vevők közül többen transzparensekkel, árpádsávos zászlókkal jelentek meg. A tüntetők többször skandálták, hogy "Kormány takarodj!", "Gyurcsány takarodj!", illetve azt, hogy "Hazaárulók!".
A tömeg délután három órakor kezdett el gyülekezni a Belvárosban, miután elektronikus levélben értesítették egymást a tüntetés résztvevői. A parlament parkolójában mintegy tíz rendőr sorakozott fel. A tüntetőket és a parlament parkolóját kordon nem, csak egy virágláda-sor választja el egymástól.
Tüntetők ismét a Kossuth téren
Több százan gyűltek össze hétfő kora délután Budapesten a Kossuth téren, mert a parlament a nap folyamán sürgősséggel tárgyal az önfeloszlatásáról és szavaz is az előterjesztésről.
Állami bankok adtak 126 milliárdot a választások előtt Szíjj László afrikai projektjére – ez volt a kormányszóvivői tájékoztató
Magyar Péter: A kormány négy ügy miatt tett feljelentést, összesen 1000 milliárd forint érintett
Túszejtés Bajorországban: egy ember meghalt, többen a bankfiókban rekedhettek
Petri Lukács Ádám: Bűnösök közt bűnös, aki bűnös
Havasi Bertalan követeli vissza a szervereket – jogszerű volt-e a Fidesznél a lefoglalás, és mi rá a magyarázat?
Marilyn Manson Budapesten megmutatta: őt csak egyetlen ember képes eltörölni
Videó: Orbán Viktor fapadosra ült, egy nő elsírta magát, úgy meghatódott tőle
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
A Fidesz elnöksége attól tart, hogy a tagok kétharmadát elvihetik vezetőszáron
Kármán András elárulta, mekkora mínuszt jelent a költségvetésben a vényköteles gyógyszerek áfamentessége
Leszúrtak és felgyújtottak egy nőt a stuttgarti plázában
Felajánlotta lemondását a pécsi klinika igazgatója, miután munkatársai megvertek egy beteget
„Amikor épp nem halálfélelmem volt, nagyon jól szórakoztam” – végigmentünk a Tour de France sprintszakaszán
A test 90 felett is képes fejlődni: mit tanulhatunk a százéves sportolóktól?
Megvan a Klebelsberg Központ új vezetője
A Vidéki prókátor üzent a Fidesznek: Egy bocsánatkérés jólesne
Vígan üzemel a náci kocsma Budapesten, a rendőrség egy éve nyomoz
Önkényuralmi jelkép használata miatt indult eljárás.