A sérült férfi elmondta, hogy Pilisen egy dűlőben kerékpározott délután 15 óra körül, amikor egy autó szemből nagy sebességgel közeledett felé, majd az úton keresztbe fordult. Ő a járművet kikerülni már nem tudta, melynek következtében nekicsapódott a gépkocsinak és a földre esett, ezzel 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. Az autó vezetője megállás nélkül tovább hajtott, így a Monori Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást segítségnyújtás elmulasztása miatt - áll í rendőrség közleményében.
Biciklissel ütközött, majd továbbhajtott egy autós
Kedden érkezett bejelentés a rendőrségre a Pilisi Orvosi Ügyeletről, mely szerint az ellátásra náluk jelentkező férfit egy személyautóval elütöttek, azonban az elkövető elhagyta a baleset helyszínét - közölte a police.hu.

Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Putyin Ukrajnát okolja a tárgyalások megrekedéséért, Zelenszkij üdvözölte a Moszkvának szabott új amerikai határidőt
Bilincs, ami nincs – Karácsonyt kihallgatták
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.