A plédbe csavart, 2,5 kilogrammos kisfiú egészséges, az orvosoktól a kórházban a György István nevet kapta. A rendőrség nem messze a Nagyerdőn fekvő állatkerttől megtalálta azt a helyet, ahol az újszülöttet világra hozta az édesanyja, aki szülés utáni ellátatlansága miatt akár súlyos, életveszélyes állapotba is kerülhet.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást indított az ügyben, amelyben nyomatékos enyhítő körülményként értékelnék, ha az anya jelentkezne gyermekéért.
Egészséges újszülöttet találtak az állatkertnél
Újszülött csecsemőt találtak péntek délelőtt a Debreceni Állatkert bejáratának közelében; a pár órával a megtalálása előtt született kisfiút a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, az édesanyját keresik.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.