szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Zuschlag János MSZP-s országgyűlési képviselőként zsebből 40 ezer forintot fizetett a Képviselői Irodaházban a munkáját segítő személynek, akit tanúként hallgatott ki a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a per szerdai tárgyalási napján.

Nem bejelentett munka volt, hanem zsebből zsebbe ment a 40 ezer forintos díjazásom, mert nem volt semmilyen hivatalos státuszom a frakció mellett - mondta a tanú, aki 1999-től segítőként dolgozott Zuschlag János országgyűlési képviselő mellett. A vallomásában beszámolt arról: egy alapítványnak is tagja volt, melynek a céljai között "földön kívüli jelenségek kutatása" is szerepelt.

A tanú véleménye szerint az Ifjú Szocialisták Mozgalmát (ISZM) nehezen lehetett volna országos szervezetnek nevezni, mert "néhány tucatnyi, Budapesten lévő, Zuschlag János körül csoportosuló fiatalt kell ezen érteni". Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére a tanú beszámolt arról, hogy az elsőrendű vádlott képviselői munkáját segítette, de alkalmanként pályázatokat, majd beszámolókat is írt a képviselő kérésére. 

"Én csak az elejét láttam annak a folyamatnak, amelynek ez a tárgyalás is része" - emlékezett vissza a tanú. A tanú vallomásában hangsúlyozta: a finanszírozási kérdésekbe nem látott bele, mert Zuschlag János bizalmatlan volt. Emlékezete szerint az ISZM által szervezett rendezvények költségeit nagyobb részt az MSZP pártszervezete támogatta.

A tanú vallomásában kitért arra, hogy a Fidesz-kormány idején Zuschlag János jó kapcsolatot ápolt Gyürk András és Rogán Antal fideszes képviselőkkel. Hozzátette: ezt azzal hozza összefüggésbe, hogy a Fidesz volt hatalmon, és a jobboldaliak érdekeltek voltak az ISZM támogatásában, mert ezzel a baloldali ifjúsági mozgalmat gyengítették, hiszen az ISZM a Fiatal Baloldalnak (FIB) volt a riválisa - tette hozzá a tanú.

A tanú beszámolt arról, hogy Fidesz-kormány idején a jobboldalhoz köthető Országos Gyermek és Ifjúsági Parlamentnek egy ideig az ISZM is a tagszervezete volt. "János egy zseniális szélhámos volt, el tudta magát adni, többnek tudta mutatni magát, mint aki valójában volt" - egészítette ki Zuschlag Jánosról tett vallomását a tanú. A különböző programok finanszírozása úgy történt, hogy "szóltak a Jánosnak", aki adta a pénzt - számolt be a baloldali szervezetek által rendezett programokról a tanú.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!