Mivel a kamionok még a leállósávot is elzárják, egyelőre sem a mentők, sem a rendőrök nem tudják megközelíteni a baleset helyszínét, így még nem tudni, hogy a baleset hány gépjárművet érint, és vannak-e sérültek – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Információi szerint 18 személyautó és 6 kamion ütközött össze. A rendőrség kéri, hogy az autósok kerüljék el ezt a szakaszt.
Egy másik autópályán, az M0-0áson is történt hajnalban egy nagyobb baleset, ami miatt teljes szélességében lezárták a 28-as kilométernél. Az M0-ás és a M5-ös találkozásánál eddig ismeretlen okból ütközött a szalagkorlátnak egy román autóbusz, 66 utassal a fedélzetén. Személyi sérülés ugyan nem történt, de az ütközéskor a jármű üzemanyagtartálya megsérült, és nagy mennyiségű gázolaj került az úttestre.
A rendőrség a helyszínelést befejezte, jelenleg a katasztrófavédelem munkatársai az úttest takarítását végzik. Az M0-s balesettel érintett szakasza mindkét irányba, teljes szélességében le van zárva. Az M5 autópálya felé tartókat az 5-ös számú főútra terelik, a Kecskemét felől érkezők az M0-s új szakaszán, illetve a fővárosba bevezető utakon kerülhetik el a lezárt útszakaszt.