Bár az európai parlamenti választás előtt két hónappal csak minden huszadik választó volt biztos abban, hogy a Jobbik át fogja lépni az 5 százalékos küszöböt, egy héttel a voksolás után kevesebb mint minden harmadik mondta, hogy meglepte az eredmény. Az más kérdés, hogy leginkább azok lepődtek meg, akik valóban ismerik az eredményt. A megkérdezettek 64 százaléka tudta felsorolni, mely pártok küldhettek képviselőt Brüsszelbe, és minden negyedik a pártok szavazatarányát is többé-kevésbé pontosan megmondta.
A többség nagyon vagy legalábbis többé-kevésbé örül az EP-választás eredményének (21, illetve 40 százalék), ami egyebek mellett azért is lehetséges, mert a közvélekedés immár valamivel kevésbé elutasító a Jobbikkal szemben, mint korábban. Áprilisban a választók bő egyharmada még nem is hallott a Jobbikról (HVG, 2009. május 30.), június közepén viszont már tíz kérdezettből kilenc tudott véleményt mondani róla.
Ahogy két hónappal ezelőtt, most is azzal értettek egyet a legtöbben, hogy „a Jobbik végre kimondja azokat a problémákat, amikre mindenki gondol”, miközben 34-ről 39 százalékra nőtt az egyetértés azzal az állítással, hogy „csak a Jobbik törődik igazán a kisemberek érdekeivel”. Viszont sokan vannak olyanok is, akik veszélyesnek (54 százalék) vagy egyenesen fasisztának tartják a Jobbikot (45 százalék).
© HVG |
Bármelyik irányban lép is, könnyen veszíthet szavazatokat a Fidesz, hiszen a támogatói szűk egyharmada az előbbi, bő egyharmada viszont az utóbbi véleménnyel ért egyet.
A Jobbik hirtelen megerősödésének okait keresve többféle magyarázat látott napvilágot. Az egyik szerint a párt annak köszönhette sikerét, hogy bárdolatlanul kimondta azt, amit az emberek többsége valójában gondol a cigánykérdésről. Ebben a magyarázatban alighanem sok igazság van, hiszen a Jobbik szárnyalása akkor kezdődött, amikor romák által elkövetett bűntényekkel volt tele a sajtó.
A Medián februári felmérése szerint ezek a fejlemények már nem nagyon növelték a lakosság cigányellenességét, hiszen az eddig is meglehetősen erőteljes volt, viszont a romákkal kapcsolatos véleményalkotás kezdett részévé válni a szavazók politikai identitásának is (HVG, 2009. február 28.). Erre utal az EP-választás települési eredményeinek és a népszámlálási statisztikáknak az összevetése is. Azokban a városokban, ahol 5 százaléknál magasabb a roma népesség aránya, a Jobbik átlagosan csaknem 20 százalékot kapott.
© HVG |
Az ilyen földrajzi okoskodásokkal azonban csínján kell bánni, hiszen a települési adatokból elvileg nem lehet következtetni a személyek viselkedésére – a fenti összefüggésből azt is ki lehetne spekulálni például, hogy a cigányok szavaznak a Jobbikra.
A hazai politikai elemzések színvonalát jelzi, hogy kezd általánosan elfogadottá válni egy másik, nem sokkal megalapozottabb feltételezés, miszerint nagy többségben a pártjukban csalódott egykori MSZP-szavazók pártoltak át a Jobbikhoz.
A párt valóban jobban szerepelt azokon a településeken, ahol korábban az MSZP-nek állt a zászló, ám ez jelentős részben azért lehetett így, mert az EP-választáson ezeken a településeken az átlagnál is kisebb volt a részvétel (nincs bizonyíték rá, de logikusnak tűnik, hogy főképpen az MSZP egykori támogatói maradtak távol). A Jobbik pedig a szavazóinak nagyarányú aktivitása miatt ott szerepelhetett a legjobban, ahol kevesen szavaztak.
© HVG |
A közvélemény-kutatási adatok sem támasztják alá „a baloldalról szélsőjobbra” elméletét. Amennyire lehet hinni a 2006-os voksolást felidéző válaszoknak, a Jobbik támogatói között alig valamivel nagyobb (14 százalék) az egykori MSZP-szavazók aránya, mint a Fidesz jelenlegi szavazótáborában (9 százalék).
© HVG |
A többségük 2006-ban a Fideszre szavazott, vagy nem szavazott – például, mert még nem is volt szavazati joga.
