HVG: A polgármesteri székkel együtt megörökölte az EKF-programot is. Mi az, amit maradéktalanul vállalni tud belőle, s mi az, amihez csak jó képet vág?
P. Zs.: Fura helyzet elé állít, mert most nagyon emelkedett hangulatban vagyunk, az ön kérdéséből pedig az következik, hogy kritikát is mondanom kellene. Ami a lényeget illeti: ez egy nagyon vállalható, jó szívvel támogatható program. Egyébként ezt mondta a Fidesz akkor is, amikor ellenzékben voltunk Pécsett. Ami kritikára okot ad, az az előkészületekre vonatkozik. Úgy érzem, azzal, hogy a város elpazarolt két évet – amiben persze Toller László balesete is közrejátszott –, nagyon leszűkítette azt a mozgásteret, ami Pécsnek megadatott arra, amit kicsit nagyzolva úgy is szoktak mondani, hogy kulturális léptékváltást hajtson végre.
HVG: Az ön olvasatában mit jelentett volna ez a léptékváltás?
P. Zs.: Nem temetem a lehetőséget; azt, hogy megtörtént-e, csak évek múlva tudjuk megállapítani. Az egyik legfontosabb, hogy Pécs és általában a Budapesten kívüli kultúra képes lesz-e arra, hogy elszakadjon, de legalábbis függetlenedni tudjon attól a hihetetlenül nagy kulturális gravitációtól, amit a főváros gyakorol a magyar kultúra egészére.
HVG: Ehhez képest a programok jó része alapvetően a helyi erők kicsit iskolai előadásos fellépéseire emlékeztet...
P. Zs.: Nem az a cél, hogy a kulturális főváros mindenben a legjobbat adja. Akkor nem kellene mást tenni, mint mélyen benyúlni a pénztárcába, és megfizetni a sztárelőadókat. A kulturális évadnak az a célja, hogy a közösség azt a kulturális hagyományt és összességet, amit magáénak tud és vall, megmutathassa a világnak. Ha ez egy szerényebb kulturális erejű dolog, akkor azt, ha egy feldúsultabb, erőteljesebb kultúra, akkor azt. Pécs esetében szerintem ez utóbbiról van szó, gondoljon csak arra a felbecsülhetetlen értékű kulturális és szellemi örökségre, amit ez a város a szülöttein vagy például Janus Pannoniuson keresztül adott a világnak.
HVG: A pécsi EKF eddig a sikertelenség fogalmával kapcsolódott össze a közbeszédben, ami egy csapásra megváltozott: mindenki a sikertörténet lehetőségét látja benne. Ez kommunikációs bravúr, vagy eddig is jól haladtak a dolgok, csak politikai érdek volt, hogy mindent a valóságosnál rosszabb színben tüntessenek fel?
P. Zs.: Utóbbiról szó nincs. Nekem éppen az volt a furcsa, hogy egy elvileg politikailag egyívású kormány és városvezetés miért nem tudott „házon belül” megegyezni. Magam Hiller István miniszterrel és Suchman Tamás kormánybiztossal tökéletes harmóniában együtt tudtam dolgozni, alig egy hónappal a hivatalba lépésem után alá is írtuk a kulturális programot. Az egész kommunikációm pedig arra irányult és irányul, hogy az évad erről, tehát a programokról szól, nem a beruházásokról.
HVG: Az sem okoz feszültséget, hogy a programokra és a kommunikációra szánt vastag költségvetési támogatást nem a város kapta? A kassza kulcsa egy minisztériumi háttérintézmény, a Hungarofest kezében van...
P. Zs.: Lehet ezen fintorogni, de nem teszem, mert bár mindenre van jobb megoldás, a Hungarofest szerintem megfelelő józansággal és hatékonysággal költötte, költi el ezt a pénzt. Én legalábbis nem látok kidobott forintokat, és örömmel tapasztalom, hogy az a negatív kommunikációs légkör, ami körülvette ezt az ügyet, elpárolgott. Ebben nagy szerepe volt a Hungarofest normális hozzáállásának.
HVG: És annak is, hogy a szervezet vezetője, Rubovszky Rita nem titkolja, hogy az ön által képviselt oldalt tünteti ki politikai szimpátiájával?
P. Zs. : Ezt a felvetést nem akarom kommentálni. Egyet tudok, a cég vezetőjét korábban nem ismertem. Az a tapasztalatom vele is, mint Hiller és Suchman urakkal, hogy bármilyen ügyben fordultam is hozzájuk, lehet, hogy vitatkoztunk azon, mi lenne a jobb megoldás, de mindig megszületett az előremutató közös döntés.
HVG: Nem lehetett volna jobb időpontot találni a megnyitóhoz a vasárnap esténél? Mondjuk egy szombatot, amikor a rendezvényt követően akár megaludhatna a vendég a városban. Ráadásul a mostani megnyitót követő hétköznapokon nem is lesz semmilyen EKF-esemény.
P. Zs.: Ez azért alakult így, mert Essen korábban lefoglalta január 9-ét, a 16-a pedig Isztambulé. Így, ha nem is félúton, de valahol a kettő között kellett időpontot találni. Megvallom, a dátum kiválasztásában egy kis számmisztika is vezetett, hiszen a megnyitó napja szinte csak egyes és nullás számokból áll: 2010. 01. 10.
