Mesterházy tekintélyuralmi rendszertől félti az országot – videó

Mesterházy Orbán egyik korábbi beszédére utalva, amelyben a Fidesz-elnök a baloldalt azzal vádolta, hogy az időnként rátör saját nemzetére, hétfőn azt mondta: még mindig várja Orbán bocsánatkérését. A miniszterelnök-jelölt szerint csak a szocialista párt tudja képviselni a baloldali, a liberális és a demokratikus értékeket. Mint fogalmazott, egyedül a szocialisták tudnak gátat szabni "a jobboldali nyomulásnak" és tudják ébren tartani a modern és európai Magyarország vízióját. A miniszterelnök-jelölt szerint Orbán Viktor demokratikus keretek között egypártrendszert akar, és "a Fidesszel együttműködő Jobbik" nyíltan tagadja a rendszerváltás értékeit.

  • hvg.hu hvg.hu
Mesterházy tekintélyuralmi rendszertől félti az országot – videó
Mesterházy Attila úgy fogalmazott: a szocialisták sem hibátlanok, az egyik legnagyobb hibájuk az volt, hogy későn néztek szembe a korrupcióval. Legyengült az immunrendszerük, mondta, így nem jelezte, amikor olyanok is soraik közé kerültek, akiket a zsákmányszerzés motivál. Az MSZP kormányfő-jelöltje hangsúlyozta, hogy nincsenek korrupt közösségek, csak korrupt emberek. Azt is hozzátette, ha Orbán fel akarja számolni a korrupciót, saját pártján belül kell kezdenie. Beszéde végén a szocialista politikus az Éljen Magyarország, hajrá, demokraták! fordulattal köszönt el.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.