Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Új irány 2010 címmel számos törvénytervezetet tartalmazó javaslatcsomagot nyújt be ma a Fidesz az Országgyűlésnek. Ebben szerepel a "három csapás" törvény, s egyéb szigorítások, valamint a helyhatósági választásokat és a Fővárosi Közgyűlést érintő módosítások.
Az önálló képviselői indítványok között szerepel a kisebb létszámú önkormányzati testületekre vonatkozó szabályozás, amely szerint például a jelenleg 66 tagú Fővárosi Közgyűlés 35 tagú lenne és a helyhatósági választási kampány időszakát 60 napra rövidítenék le.
A kisebb parlamenttel összefüggésben javasolni fogja a Fidesz, hogy jöjjön létre egy paritásos országgyűlési albizottság, amelynek a feladata a választási törvény módosításának kidolgozása lenne.
Emellett a párt benyújtja a "három csapás" néven ismertté vált törvényjavaslatát, a kettős állampolgárságról, valamint a családi pótlék kifizetésének iskoláztatáshoz kötéséről szóló indítványát, és azt is, hogy csak azok kaphassanak jogosítványt, akik elvégezték a nyolc általános iskolai osztályt. Szigorítanák a közfeladatot ellátó személyekkel szemben elkövetett erőszakos cselekmények büntetését is.
Ugyancsak az indítványok között lesz a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia és a 2006. október 23-i oszlatások áldozatainak kártalanítása.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.