Szeptemberben ismét felállnak a közigazgatási hivatalok

A regionális államigazgatási hivatalok helyett - a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerveként - szeptember elsejétől ismét felállnak a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok, amelyek "szuperhivatalként" működnek majd - írta a keddi Népszabadság.

  • MTI MTI
Szeptemberben ismét felállnak a közigazgatási hivatalok

A napilap szerint a struktúra átalakításához szükséges jogszabályi hátteret a kabinet egy múlt pénteken kihirdetett kormányhatározattal már megteremtette. A rendelet nem sorolja fel tételesen, hogy milyen területek tartoznak majd a hivatalokhoz, de a Népszabadság  - Orbán Viktor kormányfő korábbi kijelentései alapján - valószínűsíti, hogy például a tisztiorvosi szolgálat, a Magyar Államkincstár, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, a környezetvédelmi, illetve a munkaügyi felügyelőség, vagy a Nemzeti Közlekedési Hatóság most még önállóan működő regionális vagy megyei szervei a közigazgatási hivatal részévé válnak.

 

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.