Nő a szavazókedv, erősödik a Jobbik

A hónap elején hivatalosan is beindult választási kampány mintha máris felvillanyozó hatással lenne a választókra. Februárban az egy hónappal korábbihoz képest 7 százalékponttal megugrott azok aránya, akik azt állítják, hogy a tavaszi országgyűlési választáson biztosan elmennek szavazni (a növekedést részben az is magyarázhatja, hogy januárban még egy „jövő vasárnapi” választásra, most viszont már a tényleges áprilisira vonatkozott a kérdés).

Ebből még könnyen lehet a négy évvel ezelőttihez nagyon hasonló tényleges részvétel, hiszen 2006 februárjában – nagyjából ugyanennyivel az akkori választás előtt – a Medián 52 százalékos arányt mért (a tényleges részvétel a legutóbbi országgyűlési választások első fordulójában 67,8 százalék volt).

A mostani aktivizálódás minden társadalmi-demográfiai csoportban nagyjából egyenletes – bár például a kistelepüléseken, ahol korábban kimagasló volt a részvételi hajlandóság, most már alig változott. A legnagyobb elmozdulás a 30 év alattiak körében figyelhető meg (40-ről 50 százalékra), de a szavazási kedv ebben a korcsoportban még így is elmarad a középkorúakétól és nagyjából megegyezik a legidősebbekével.

Részben épp a fiatalok körében fokozódó aktivitás lehet a magyarázata a Jobbik erősödésének. A radikális jobboldali párt a teljes szavazókorú népesség körében 2, a „biztos” szavazók körében 4, a választani tudó biztos szavazók körében pedig 5 százalékponttal növelte a támogatottságát egyetlen hónap alatt. A növekedés minden korcsoportban megfigyelhető, ám a 30–39 évesek körében eléri a 4, a 30 évesnél fiatalabbak körében a 8 százalékpontot, és ezzel a 40 alatti választói csoportban az MSZP elé kerülve egyértelműen a második legerősebb párt. 40 és 50 között lényegében kiegyenlített a két párt versenyfutása, míg 50 fölött az MSZP biztosan tartja a második helyet, ám a Fideszt még csak megszorítani sem tudja.

Változatlanul nagyon élesek a szavazótáborok között húzódó generációs törésvonalak: a Jobbik-szimpatizánsok átlagéletkora 39 év, az MSZP-seké 55 év, míg a fideszesek 45 éve nagyjából megegyezik a magyar átlagszavazó életkorával. A mostani, nagyobb mintán készült felmérés alkalmas részletesebb földrajzi elemzésre is – a szavazási térképen tisztán kirajzolódik a Jobbik átlagosnál jóval nagyobb támogatottsága az észak-magyarországi régióban.

Szavazótábora elöregedésén túl figyelemre méltó, hogy ma már az MSZP számít a legellenszenvesebb pártnak, a „biztos szavazók” jó kétharmada állítja, hogy semmiképp sem szavazna rá. A Jobbikot korántsem övezi ilyen széles körű antipátia: sokkal kevesebben mondanak rá egyértelmű nemet, mint annak idején, „fénykorában” a MIÉP-re, vagy akár jelenleg az MDF-re, amely pedig hosszú éveken át a legkevésbé elutasított pártnak számított. Ma már ez utóbbi szerepet – mindössze egyötödnyi negatív vokssal – a Fidesz tölti be.

A három biztos bejutónak látszón kívül a parlamentbe kerülésért ringbe szálló további pártoknak a kampány beindultával, az ajánlócédulákért folytatott küzdelem közepette sem sikerült megvetniük a lábukat az 5 százalékos küszöb közelében: egyelőre az MDF-nek és az LMP-nek is be kell érnie 1-2 százalékos támogatottsággal. Nagy kérdés, hogy a már elkötelezett szavazókon túl mekkora tartalékra számíthatnak.

A politikusok szívesen hangoztatják, hogy számítanak a sok bizonytalan szavazó voksaira, de a felmérési adatok nem igazán támasztják alá optimizmusukat. Igaz, a teljes szavazókorú népesség 30 százalékának – közel 2 és fél millió állampolgárnak – nincs bevallott pártkötődése, ám csak jóval kevesebb mint a feléről feltételezhető, hogy esetleg elmegy szavazni. Az úgynevezett bizonytalanok közel fele (14 százalék) egyáltalán nem bizonytalankodik, hiszen biztosra veszi, hogy nem fog szavazni. 9 százalékra tehető azoknak az aránya, akik valóban hezitálnak („nem tudom”-mal válaszoltak a kérdésre), míg további 7 százalék egyszerűen nem adott választ.

Az „igazság pillanatához” közeledve korántsem mindegy, hogy ezek a szavazók a későbbiekben leginkább mely pártok táborát erősíthetik. Az ő „titkos” kötődéseiket leginkább azok alapján a válaszok alapján tudjuk megbecsülni, amelyekkel a kérdezettek 1-től 7-ig tartó skálán osztályozták a pártokat aszerint, milyen valószínűséggel szavaznának egyikre vagy másikra.

Úgy tűnik, az összes választó körülbelül 5 százalékának van olyan kedvenc pártja, amelyik valamennyi riválisánál jobb osztályzatot kapott. 2002-ben az így azonosítható hezitáló szavazók többsége az MSZP-vel szimpatizált, ami akkor a listás győzelemhez segítette a szocialistákat. Akárcsak 2006-ban, ennek a párt nélküli közönségnek most sincs egyértelmű favoritja, de abban a bizonytalan valószínűségű esetben, ha ez a közel 400 ezer szavazó végül elmenne szavazni, leginkább az MSZP pozícióit javítaná, ugyanis körülbelül egyharmadukhoz a baloldali párt áll a legközelebb.

Ezeket a hezitáló szavazókat egyébként leginkább a budapestiek között találjuk. Mint emlékezetes, a parlamenti választási részvétel a fővárosban mindig jócskán meghaladta az országos átlagot, és ott szerepelt a legjobban a mára jócskán megfogyatkozott táború MSZP és SZDSZ.

Ami a politikusokat illeti, februárban Mesterházy Attila és Vona Gábor ismertségének látványos emelkedése az egyik, az MDF két vezetőjének népszerűségvesztése a másik fontos fejlemény. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje ott van a legismertebb politikusok mezőnyében, a népszerűséget tekintve azonban legfeljebb a középmezőnyhöz sorolható. A Jobbik vezetője annak ellenére van jóval előrébb a népszerűségi listán, hogy pártja támogatottsága továbbra sem éri be a szocialistákét. Ennek az a fő oka, hogy Vonát a Fidesz-szavazók szűk egyötöde is rokonszenvesnek tartja, míg Mesterházy csak a saját pártja szavazótáborában számíthat jelentős arányú támogatásra.

Január óta három politikus népszerűsége csökkent a statisztikai hibahatárnál nagyobb mértékben. Dávid Ibolya és Herényi Károly esetében a visszaesés bizonyára az MDF és az SZDSZ között alakuló együttműködés zavaraival is magyarázható. A párt listavezetője, Bokros Lajos szintén nem tartozik a népszerű politikusok közé, bár őt az MDF-szavazók mellett az MSZP-szavazók fele is kedveli. A listavezetők közül hiányzik az LMP prominense, Schiffer András, aki mérsékelt (32 százalékos) ismertsége miatt nem szerepel a Medián politikuslistáján. A hónap másik vesztese a Fidesz-alelnök Varga Mihály, aki feltehetően a pártja általa kiszivárogtatott nyugdíjelképzeléseivel kapcsolatos kampánycsaták miatt veszített népszerűségéből.

HANN ENDRE