A Mal újabb vezetőjét gyanúsították meg

A Mal Zrt. műszaki szolgáltatási igazgatóját, Deák Józsefet is meggyanúsította csütörtökön a Nemzeti Nyomozó Iroda, a férfi szabadlábon védekezhet – közölte a rendőrség.

  • hvg.hu hvg.hu
A Mal újabb vezetőjét gyanúsították meg

Bakonyi Zoltán cégvezető után a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatban az NNI Deák Józsefet gondatlan közveszély-okozás, valamint környezetkárosítás vétségével gyanúsította meg. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a műszaki szolgáltatási igazgató nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

A Nemzeti Nyomozó Iroda álláspontja szerint „a gyanúsított elmulasztotta a hasonló katasztrófa esetén a kármentesítéshez és az élet, testi épség, valamint a vagyon megóvásához szükséges intézkedések kidolgozását, védelmi rendszerek, a káresemény hatását csökkentő védművek és jelző-riasztórendszerek kialakítását”.

A rendőrség – a bejelentett polgári jogi igényekre tekintettel – haladéktalanul bevezette a gyanúsítottak vagyonát érintő biztosítási intézkedéseket, és zár alá vételre tett előterjesztést.

Deák József egy október 6-án készült felvételen
MTI - Szigetváry Zsolt
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.